Itthon hvg.hu 2020. október. 01. 06:49

A Film- és Médiaintézetet is blokád alá vették a Színművészeti hallgatói

A rektorhelyettesi kinevezésekre válaszul újabb épületet vettek blokád alá.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egy hónapja elfoglalt Vas utcai épület után az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették – jelentették be.

Mint írták, „a diákok a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest”. Ezért miután elbúcsúztatták az egyetem távozó vezetőit, éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottak, és megszavazták a Film- és Médiaintézet blokádját.

Őrséget állítottak, a kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be

– írták.

Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az állami tévében jelentette be szerda este: Novák Emil filmrendező lesz az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik csütörtöktől.

A 444 arról írt, hogy az egyetem új kancellárja, Szarka Gábor egy szerdai találkozón azt mondta az egyetem középvezetőinek, ha nem engedik be az intézmény épületébe, akkor nem ír alá semmit, és nem lesznek fizetések sem.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.