Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 29. 20:23

Nincs még téliesítve a kiskunhalasi járványkórház

A tavasszal épült mobilkórházat még nem nyitották meg.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Jelenleg zajlik a a kiskunhalasi járványkórház téliesítése – közölte Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén az MSZP-s Harangozó Tamás kérdésére.

A képviselő arról is érdeklődött az ATV Híradója szerint, hogy átvette-e már a büntetés-végrehajtás a tavasszal fehúzott mobilkórházat. Erre Pintér azt felelte, hogy nem, az intézmény a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház üzemeltetésében van.

RTL: Omló vakolatú, pókhálós kórteremben fogadják Kiskunhalason a koronavírusos betegeket

A Híradó szerint Harangozó arra is kíváncsi volt, hogy mennyibe került a kórház felépítése, de Pintér erre úgy válaszolt, hogy fejből nem tudja, majd utána néz, és megírja.

MTI / Ujváris Sándor

A mobilkórházról a csatorna szerint a napokban nyilatkozott Szepesvári Szabolcs, a kiskunhalasi kórház főigazgatója. Azt mondta: a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg kell nyitni.

A mobil járványkórház felépítését március 13-án jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, a projekt végrehajtására akkor külön akciócsoportot hozott létre a kormány. Később kiderült, hogy a 150 férőhelyes kórházat a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén húzzák fel, a börtöntől távolabb, egy elkülönített telekrészen. Azért éppen ott, mert az egykori laktanya területén korábban konténerekből kialakított menekültügyi őrzött szállás működött, ezért a kórház kialakításához szükséges közművek már rendelkezésre állnak. A létesítmény április közepére készült el.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.