Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 09. 20:16

Az MSZP Pest megyei szervezete csak azért is tartott tisztújítást

Bár múlt éjjel az MSZP pártigazgatója lemondta a Pest megyei tisztújítást, a szervezetek képviselői mégis összegyűltek Dunakeszin, és megtartották az ülést.

Az MSZP Pest megyei szervezete megtartotta a tisztújító ülésését azután is, hogy Molnár Zsolt pártigazgató lefújta a múlt éjjel a szerdára kiírt ülést – mondta a hvg.hu-nak a megyei szervezet új elnöke, Kovács Barnabás. Elmondta: a tisztújításnak szeptember 9-ig meg kellett történnie, mert egyébként nem szavazhatnának a szeptember 18-i kongresszuson, ahol többek között a párt társelnökeiről lesz döntés.

Kovács azt is elmondta, hogy Dunakeszin gyűltek össze a megyei szervezetek képviselői, és határozatképesek voltak. Az új vezető szerint, ami most zajlik, az egy politikai harc, aminek várhatóan lesznek politikai következményei is.

Kedden derült ki, hogy a szocialista párt etikai bizottsága, nem sokkal a tisztújítás előtt, feloszlatta a párt a Pest megyei szervezetét.

Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt kedden, hogy a gazdálkodás, a pénzügy, a tagnyilvántartás, és a helyi tisztújítás menetében történt szabálytalanságokkal indokolta a megyei szervezet felfüggesztését. Mesterházy Attila az ATV Csatt című műsorában pedig úgy reagált a történtekre, hogy személyes ügyről lehet szó, mert nagyrészt az ő támogatóit, barátait és szövetségeseit távolították el, ami hátrányt fog jelenti számára a tisztújító kongresszuson. Kovács a hvg.hu-nak ezt megerősítette. Azt mondta, többségében Mesterházy Attilát támogatnák a kongresszuson.

A szeptember 19-i tisztújításon Kunhalmi Ágnes, Győri László, Tóth Bertalan és Mesterházy is ringbe száll a társelnöki posztokért.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.