Hét településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap. Több olyan szavazást is most tartanak meg, amit tavasszal kellett volna, de járványügyi veszélyhelyzet miatt el kellett halasztani.
A Csongrád-Csanád megyei Kiszomboron az év elején lemondott a települést tizennyolc éve irányító Szegvári Ernőné (független). Posztjáért három független jelölt, a települést jelenleg alpolgármesterként irányító Szirbik Imre, valamint Tóth Antal és Csanádi Ferenc indul. A községben 3200-an szavazhatnak vasárnap.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján a májusban májusban elhunyt Tisza Sándor (független) polgármester utódját választhatja meg a 2700 helyi szavazó. Öt független jelölt indul: Tóth Zita, Tisza Tibor, Tisza Sándor Rajmund, Balogh Gyula és Tisza Andrásné.
A Békés megyei Zsadányban ugyancsak lemondott a korábbi polgármester Marton Sándor Roland (független) még februárban. Helyére négyen pályáznak, az 1800 lakosú községben: Dudás Árpád októberben még Fidesz-KDNP-sként indult, most függetlenként pályázik. Korábban 1994-től vezette a települést, és a tavalyi választáson a második lett. Galambosné Marcsó Andrea és Ilyés Lajos szintén függetlenként indul, Botlik Tibor pedig a Fidesz-KDNP színeiben. A névjegyzékben 1120-an szerepelnek. Ezt a szavazást eredetileg április 26-án tartották volna ugyanezekkel a jelöltekkel.
A Zala megyei Dobriban a települést 2006 óta irányító polgármester tavaly év végén mondott le, de a márciusi időközi szavazás jelöltek hiányában elmaradt. Most vasárnap hárman indulnak, mind függetlenek: a jelenlegi alpolgármester, Lógár Zoltán, a tavalyi választáson is jelöltként induló Biharvári Éva, valamint az egyik közeli településen élő Ecsedi József. A voksoláson 136-an szavazhatnak.
A Győr-Moson-Sopron megyei Gyalókán azért lesz időközi polgármester-választás, mert a tavaly októberben megválasztott Kincse Attila (független) polgármester lemondott. A polgármesteri tisztségért egyedüliként Varga Tamás (független) indul, a választói névjegyzékben 65-en szerepelnek.
Nógrád megye székhelyén, Salgótarjánban a 3-as számú egyéni választókerületben önkormányzati képviselőt választanak. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Turcsány László - aki a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjeként dolgozott az önkormányzatban és 2010-től volt a választókerület képviselője - januárban személyes okokra hivatkozva lemondott, majd kilépett a Fideszből. A vasárnapi voksoláson négyen indulnak: Bangó Krisztián (Munkáspárt), Hegedűs Gábor (független), Kovács Andrea (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) és Turcsány László (független). A választói névjegyzékben több mint 2700-an szerepelnek.
A Komárom-Esztergom megyei Dunaszentmiklóson két önkormányzati képviselőt választanak vasárnap, miután februárban megváltozott munkahelyi körülmények miatt két képviselő lemondott, így a testület a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A két képviselői helyért egy-egy jelölt indul, mindketten függetlenek, a településen 407 választópolgár adhatja le szavazatát.
A helyi választási irodák a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok a szavazóhelyiségbe érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választópolgárokat is. Kérik azt is, hogy esetleges sorbanállás esetén tartsanak legalább 1,5 méter távolságot a többi várakozótól, valamint vigyenek magukkal tollat a voksoláshoz. A betegek, a mozgásukban korlátozottak - mint minden választásnál - most is mozgóurnát kérhetnek legkésőbb a szavazás napján 12 óráig a szavazatszámláló bizottságtól.