Itthon MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 31. 20:37

Az iskolakezdés eltolásával lassítanák a koronavírust Debrecenben

Kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik majd a tanítás hat középiskolában.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Kísérleti jelleggel fél órával később kezdődik a tanítás hat debreceni középiskolában szeptember elsejétől – közölte a városháza. Az intézkedés csökkentheti a zsúfoltságot a tömegközlekedési eszközökön – tették hozzá – aminek a jelenlegi járványügyi helyzetben, az egészségügyi kockázatok mérséklésében is jelentősége van.

Az önkormányzat kérte két oktatási intézményfenntartótól, a debreceni tankerületi központtól és a helyi szakképzési centrumtól, hogy vizsgálják meg a tanítási nap későbbi kezdésének lehetőségét egyes tanintézményekben. Megállapodásuk értelmében

hat debreceni középfokú oktatási intézményben szeptember 1-jétől 8:30-kor kezdődik a tanítás.

A későbbi kezdés megkönnyítheti a Debrecenbe bejáró diákok és a kisgyermekes pedagógusok helyzetét is. Az egy tanéven át tartó kísérlettől azt várják, hogy a tapasztalatok alapján ezt a gyakorlatot a jövőben több iskolára is kiterjeszthetik.

Maszkviselés az első falatig és óra után padot fertőtlenítő diákok - így indul a rendkívüli tanév

Kétségek közepette és a bizonytalanságok miatt kissé tanácstalanul vágnak bele a koronavírus-járvány fenyegette új tanévbe az iskolák. Van ugyan minisztériumi protokoll, de a régi, korszerűtlen épületekben működő iskolákban erősen kérdéses a megvalósíthatósága, ráadásul sokak szerint nem is elég konkrét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.