Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 25. 19:36

Orbán Tihanyban mondja el, milyen Magyarországot szeretne látni

A közéleti témájú Tranzit fesztiválon, Tihanyban beszél majd a miniszterelnök.

Csütörtök este kezdődik Tihanyban az idei Tranzit rendezvénysorozat, amelyen pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond majd – írta a kormányközeli Magyar Nemzet. A lap szerint az Együtt erő vagyunk elnevezésű közéleti évadnyitó rendezvényen "magas színvonalú előadások és politikai viták várják majd a résztvevőket".

A rendezvény szervezőbizottsági tagja Hollik István, aki szerint a szervezők sokat gondolkoztak azon, hogyan tarthatnák meg a Tranzitot az ősszel, és úgy döntöttek, hogy csak akkor vágnak bele, ha a járványügyi szabályok maradéktalan betartásával lehetséges a szervezés.

Ezért idén nem a megszokott Tranzit fesztivált, hanem egy szűkebb körű közéleti témájú évadnyitót rendezünk, és felkértük a miniszterelnök urat, hogy tartson előadást"

– mondta a lapnak Hollik, aki már most tudni véli, hogy a kormányfő főleg arról beszélni, milyen Magyarországot szeretne látni a XXI. században, és a Tranzit közössége hogyan tud segíteni abban, hogy hazánk a század nyertese legyen.

Az eseményen, amelyen ellenzéki politikusok is részt vesznek, a Facebookon is élőben közvetítik. Pénteken például Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vitázik majd Ujhelyi Istvánnal, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselőjével család- és népesedésügyi kérdésekről.

Hirdetés