Az eddigi 5,3 milliárd forintos támogatáson kívül újabb 2 milliárd 120 millió forintos keretről döntött a magyar kormány, ezt kifejezetten koncertszervezésre kaphatják a fesztiválszervezők és a kisebb klubok – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A koronavírus-járvány helyzetértékelésével kezdődött a szerdai kormányülés – kezdte tájékozatóját Gulyás Gergely, aki leszögezte, hogy a helyzet Európa legtöbb országában sajnos romlik. Ezért tették sárga zónába Spanyolországot, amire a számok jelentős növekedése miatt volt szükség.
A kormány szerint Szlovákiába, Ausztriába, Szlovéniába és Horvátországba (valamint a balti államokba) nagyobb kockázat nélkül lehet utazni, de arra kérnek mindenkit, hogy a többi országba csak fokozott óvatossággal utazzanak a magyarok még akkor is, ha zöld kategóriába esnek.
A rendezvényekről Gulyás annyit mondott, az ültetett koncertek esetében könnyebb a kontaktkutatás, viszont azt is felelős döntésnek tartják, ha valaki még ezeket is lemondja. Az augusztus 20-a tűzijátékot a jelenlegi szabályok szerint ugyan meg lehetett volna rendezni, de úgy gondolták, biztonságosabb, ha elmarad.
A kormányülésen a zenekari támogatásokról is szó esett. Most a fesztiválszervezők és a könnyűzenei klubok támogatása volt napirenden, a kormány úgy döntött, hogy
az eddigi 5,3 millliárd forintos keretcsomag mellé létrehoznak egy 2 milliárd 120 millió forintos keretet is.
Ebből rendezvények szervezését támogatják:
- 80 kisebb vidéki klub és koncerthelyszín kaphat egyenként maximum 9 millió forintos támogatást, 10-10 kisebb könnyűzenei koncertre.
- 20 nagyobb klub 30 millió forintot kaphat, egyenként szintén 10-10 könnyűzenei esemény megszervezésére.
- ezen kívül 11 határon túli zenei színpad maximum 9 millió forintos támogatást kaphat, egyenként 11-11 eseményre.
A fesztiválszervezőket is támogatják 700 millió forinttal, ezt fesztiválszervező cégenként osztják majd el. A klubok, koncerthelyszínek támogatása esetében a Petőfi Irodalmi Múzeum a pályázat megvalósítója, a fesztiváloknál pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség a lebonyolító.
Ez a kifejezetten koncertszervezésre szánt támogatás a korábbi a koncerteken, raktárkoncerteken felül lesz, mindig a jelenlegi járványügyi szabályokat betartva – erősítette meg később az ATV kérdésére a kormányszóvivő.
Menekültek, futóversenyek, Pesti út
Gulyás tájékoztatóján kitért arra is, hogy szerdán több menekült akart bejutni a magyar határra. A miniszter az esetről azt mondta, hogy 90-100 fő próbált meg 4-5 csoportban áttörni a röszkei határzáron. Egy líbiai állampolgár ellen indult eljárás. Gulyás szerint nem zárható ki, hogy a következő hetekben-hónapokban a határhelyzet romlani fog.
A tárcavezető arról is beszélt: jó remény van arra, hogy Magyarország még az idén eléri a tavalyi foglalkoztatási adatokat. A magyar gazdaság idei működéséről ősszel lehet majd több adatra számítani. Később kérdésre hozzátette, hogy jelenleg 93 ezer közfoglalkoztatottat tartanak nyilván.
Az M1 a Lánchíd közbeszerzéséről kérdezett, Gulyás szerint Karácsony Gergely főpolgármester elvesztette a higgadtságát a kérdéssel kapcsolatban, mert nem olvasta el a jogszabályokat. A közbeszerzési törvény szerint ugyanis az építési beruházásnál 8 éven belül teljesített közbeszerzést lehet figyelembe venni maximum referenciaként.
Gulyás szerint Karácsonynak bocsánatot kell kérnie a kormánytól, amiért azzal vádolta őket, hogy egy bizonyos üzleti körnek akarnak segíteni – mondta később az ATV kérdésére. (A főpolgármester korábban úgy fogalmazott: Aki ismeri a magyar építőipart, az pontosan tudja, hogy van a Mészáros Lőrinc, a Mészáros Lőrinc és Társa és a Mészáros Lőrinc és Fia. Nagyjából ez a magyar építőipar.)
A rendezvényekre visszatérve a miniszter még annyit mondott, hogy a jelenlegi szabályokat augusztus végéig lehet tartani, ezért azt javasolja, hogy a futóversenyek szervezői inkább szeptemberrel tervezzenek.
A Színház-és Filmművészeti Egyetem kuratóriumáról Gulyás azt mondta: a lista garantálja, hogy jó művészeti színvonalon, piacképes, színvonalasabb oktatás valósuljon meg az intézményben. Semmi nem írta elő, hogy az egyetem által jelölt tagoknak be kellett volna kerülnie, és egyébként is Magyarországon a bőség zavarával küzdenek, rengeteg jó színészünk és szakemberünk van, köztük azok, akik a kuratóriumban helyet kaptak.
Gulyás később az RTL Klub kérdésére még hozzátette, hogy
a struktúra kizárja majd az állami beavatkozást, sőt vannak még tervek a Színművészetivel kapcsolatban, de a részletekről nem akart beszélni.
A Hír TV egy kérdés erejéig újra szóba hozta a Pesti úti idősotthont. Gulyás szerint, ha a főváros nem tudja az intézményt fenntartani, akkor ne keressen hivatkozási alapot, inkább adja át olyannak, aki képes erre.
Mi az a raktárkoncert?
Hogyan lehet definiálni a garázskoncertet, raktárkoncertet – kérdezte az RTL Klub. Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy az 5,3 milliárdos támogatásból körülbelül 150 ilyen esemény lesz, amit valóban “raktár típusú helyiségekben” vesznek fel és később online elérhetőek lesznek, amiket az Antenna Hungária fog streamelni.
Azért is döntöttek így, mert ezzel a bandák technikai munkatársait is támogatni tudják. A cél, hogy ők és a zenészek is jobb gázsit kaphassanak.
A jelen helyzetben viszont úgy tartják a legbiztonságosabbnak, hogy ne legyenek külső nézők ezeken a rendezvényeken.
Szentkirályi Alexandra szerda este öt zenészt meg is említett, akik tarthatnak így koncerteket (Tóth Gabi és Tóth Vera, Demjén Rózsi, a Tankcsapda, Balázs Fecó), de most hozzátette, hogy még nagyon sok előadóval tárgyalnak, ez csak előzetes lista.
Az mfor kérdésére Szentkirályi Alexandra elmondta, a streamelt garázskoncertek ingyenesen elérhetőek lesznek, és felvételről mennek majd. Azt remélik, hogy már augusztus utolsó két hetében elkezdhetik őket felvenni.
Olyan helyszínek jöhetnek szóba, ahol van megfelelő tér és infrastruktúra, az Antenna Hungária adja a technikát, ezért ők tudnak arra válaszolni, pontosan hol lehetnek ezek a rendezvények.
Nagyon büszkék vagyunk rá – vágta rá rögtön arra a kérdésre Gulyás, miért volt gyermekfelügyelet a Miniszterelnökségen a járvány alatt. Mivel az otthoni munka nem volt megengedett a minisztériumban és az 1300 fős állomány végig dolgozott, ez volt a felelős magatartás. Ha második hulláma lenne a vírusnak, újra ezt fogják tenni. Nettó 200 ezer forintot kaptak az óvodapedagógusok és 280 ezer forint körül a pedagógusok a megbízásért.
A hvg.hu azt kérdezte, a járványügyi szabályok alapján miért tartja a kormány felelősségteljesebbnek azt, aki focimeccsre azt, mint aki koncertre. Erre Gulyás Gergely annyit mondott: azt látják, hogy ezek a szabályok beváltak és nem nő a fertőzöttség. Megismételte, hogy az ültetett rendezvényeken könnyebb a kontaktkutatás, főleg, ha jegye is van a résztvevőknek.
Lapunkkal az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, több külföldi kormányhoz hasonlóan, Magyarország is megkezdte a tárgyalásokat az oltóanyag beszerzésesre több megbízható partnerrel is. Gulyás a Kormányinfón most azt is elárulta, hogy
a magyar kormány ötmillió vakcinára között le kapacitást,
de arra figyelmeztetett, hogy egyelőre csak a kutatások folynak és azt sem lehet tudni, hogy lesz-e oltás.
A Kormányinfó végén Gulyás elmondta: az Igazságügyi Minisztériumban munkacsoport foglalkozik a Facebook szabályozásával, ami az adózástól a szólásszabadságig terjed, de a megbeszéléseknek még nincs eredménye.