Itthon hvg.hu 2020. július. 30. 19:39

Koronavírus-pánik tört ki egy szegedi vonatpótló buszon

Három Romániából érkezett férfi a kijelölt karanténhelyére utazott, amikor a többi utas gyanút fogott.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Három, Romániából érkezett férfi szállt fel egy Szeged felé tartó vonatra Orosházán, majd arról Hódmezővásárhelynél egy vonatpótló buszra, de közben egyikük zsebéből kiesett egy karanténkötelezettséget jelző piros cédula, ami feltűnt a sofőrnek és az utasoknak. Ők ez alapján azt feltételezték, hogy a férfi koronavírusos lehet – írja a Délmagyar.

Később kiderült, hogy két társánál is ilyen papír volt. A busz sofőrje értesítette a rendőröket, akik öt perc alatt kiértek, és körbevették a buszt, megvizsgálták a három férfit, és kiderült, hogy Romániából léptek be az országba, ezért sza­­bály szerint két hét karantén letöltésére kötelezettek a tartózkodási helyükön – Szegeden –, ahová egyébként éppen utaztak. Bár a három férfit a MÁV Délmagyarnak küldött válasza alapján elkülönítették a buszon, a lap szerint az utasok amiatt is pánikoltak, hogy a három férfi visszaszállt.

A vasúttársaság hozzátette, hogy az előírásoknak megfelelően a buszon mindenki viselt maszkot, Szegeden pedig azonnal megkezdték a jármű fertőtlenítését.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az autóbusz ellenőrzésekor megállapították, hogy a sofőr által említett utasok jogszerűen tartózkodnak a járművön.

A rendőrség szerint a három utas Lőkösházánál lépett be az országba, és szegedi lakcímére, a kijelölt karanténhelyére utazott.

A rendőrség azonban a MÁV-nak némileg ellentmondva azt írta, hogy a buszon többen nem viselték a kötelezően előírt szájmaszkot, így őket a rendőrök figyelmeztették.

Nyitóképünk illusztráció.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.