Világ hvg.hu 2020. július. 30. 17:46

Koronavírusban meghalt Trump egyik nagy támogatója, aki büszkén hirdette, hogy nem hord maszkot

Herman Cain, az amerikai politikai élet egyik legellentmondásosabb egyénisége 74 évet élt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Egy hónappal az után, hogy koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták, meghalt Herman Cain.

A 74 éves politikus az Axios szerint még a kórházból is arról írt Twitteren – ezt később törölték –, hogy az embereknek elegük van, ezért Donald Trump július 4-i ünnepi beszédén nem lesz kötelező maszkot hordani.

Aki nem ismeri nagyon mélyen az amerikai politikát, annak elsőre azt érdemes elmondani Cainről, hogy ő volt a Fekete Hangok Trumpért mozgalom egyik vezetője. Kétszer is elindult a republikánus elnökjelöltségért, és ugyan a 2000-es indulását később ő sem értékelte túl komolynak, egy évtizeddel később már annyira ismert alakja lett a párt populista jobboldali szárnyának, hogy 2012-re már a komolyan vehető elnökaspiránsok között számoltak vele. Mégsem jutott el az első előválasztásig sem, nemi erőszak vádja miatt felfüggesztette a kampányát.

Később Donald Trump lelkes támogatója lett. Ott volt az elnök júniusi kampánynyitóján is Tulsában, hiába számított 70 éven felüliként veszélyeztetettnek, és hiába figyelmeztették orvosok, hogy egy kampányrendezvényen sokan megfertőződhetnek koronavírussal. Az után, hogy mennyit szidta azokat, akik kötelezővé tennék a maszkokat és a távolságtartást, nem kellett azon csodálkozni, hogy maszk nélkül, másokhoz közel ülve volt ott a rendezvényen.

Azt nem tudni, hogy ott kapta-e el a koronavírust, annyi biztos, hogy 11 nappal később diagnosztizálták nála a fertőzést.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.