Index-főszerkesztő: „A történések a szerkesztőség feje fölött zajlanak”
Itthon hvg.hu 2020. június. 30. 13:17

Index-főszerkesztő: „A történések a szerkesztőség feje fölött zajlanak”

Egy hét után a cég anyagi helyzetére hivatkozva lemondott az új vezérigazgató, a szerkesztőség erről a sajtóval egy időben értesült.

Újabb szolgálati közleményt tett közzé az Index főszerkesztője, Dull Szabolcs, miután váratlanul lemondott az Index egy hete kinevezett vezérigazgatója. Dull Szabolcs azt írta, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke, Bodolai László a sajtót és a szerkesztőséget egy időben értesítette Ződi Zsolt távozásáról.

A történések a szerkesztőség feje fölött zajlanak, beleszólásunk, ráhatásunk nincs ezekre. Egy hét alatt két vezérigazgató távozott, és egyelőre mi sem tudjuk, ki lesz a következő a poszton. És azt sem tudjuk, milyen változtatások véghez viteléről van szó.

Dull jelezte: szeretnék nyugodtan folytatni a munkát.

A címlapon közzétett barométert továbbra sem állította vissza a szerkesztőség, a lap függetlenségét még mindig veszélyben érzik. A múlt héten azt mondták, ha kapnak garanciákat, visszaállítják a mutatót.

Ződi Zsolt távozásáról kedden délelőtt jelent meg egy közlemény a Kreativ.hu-n, amelyben Ződi azt írta, döntése oka egyértelmű: miután megismerte a cég anyagi helyzetét, arra jutott, hogy egy ekkora szervezetre vonatkozó változtatások véghez vitele túl nagy feladat számára. Szerettünk volna Ződivel interjút készíteni, de a beszélgetést titoktartási szerződésre hivatkozva utasította vissza.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László annyit árult el, hogy az Index.hu-nak vannak cash-flow problémái, amelyekre igyekeznek megoldást találni, ez azonban szerinte nincs hatással a lap napi működésére és a független tartalomgyártásra. Az előző vezérigazgató, Pusztay András egy hete kedden mondott le, miután nem tudta támogatni azt az átalakítási tervet, ami az igazgatóság asztalára került, és amit Bodolai elmondása szerint nem fogadtak el.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Hirdetés
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.