Karácsony Gergely szerint az újabb fertőzésekre azután derült fény, hogy a főváros saját költségből tesztelte le a lakókat.
A Rózsa utcai idősotthon 94 lakójából 60 idősnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést – jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint négyüknek vannak tünetei, őket kórházba szállították, jól vannak.
Az újabb fertőzésekre azután derült fény, hogy a főváros saját költségből tesztelte le a lakókat – tette hozzá.
„A hatóságokkal egyeztetve bevezettük a szigorú karanténszabályokat, az előírásoknak megfelelően mindent megteszünk az idős emberekért, a járvány terjedésének megakadályozásáért” – írta a főpolgármester.
Karácsony Gergely szerint azt a tájékoztatást kapta, hogy a Rózsa utcába, miként a Pesti úti idősotthonban, küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet. Úgy véli, ez megint csak lehetséges válasz arra a kérdésre, hogyan jutott be a fertőzés az idősotthonba.
„Nincs már idő a késlekedésre, a kormánynak azonnal meg kell változtatni a szűrést tiltó, azt felesleges költségnek minősítő álláspontját, mert napnál világosabb, hogy ezzel emberéleteket kockáztatnak” – írta a főpolgármester, aki
felszólította a kormányt, hogy azonnal rendelje el az ország összes idősotthonának a szűrését.
Müller Cecília az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem lehet tudni, hogyan jutott be a fertőzés az idősotthonokba. A tisztifőorvos egy dolgozó pozitivitását említette, amire felfigyeltek a szakemberek, ettől függetlenül nem kizárt az sem, hogy máshogy került be a vírus az otthonba, akár már a zárlat előtt. Azóta minden szociális intézmény megkapta az eljárásrendet, amit folyamatosan és fokozatosan be kell tartania. A Pesti úton – ahol közel 200 lakó fertőződött meg – katonák segítségével kezdik meg a teljes fertőtlenítést.
A kormánymédia a héten többször is azzal támadta Karácsony Gergelyt, hogy a főváros a felelős a budapesti idősotthonokban regisztrált fertőzésekért. A főpolgármester péntek este négy dokumentumot tett közzé Facebook-oldalán, amelyek elmondása szerint azt mutatják be, hogyan juthatott be a koronavírus a fővárosi idősotthonokba.
Karácsony szerint a negyedik szöveg “a járvány budapesti terjedésével kapcsolatos legfontosabb dokumentum”. Mint írta,
ez annak kapcsán született, hogy egy idősotthon vezetője szintén arra kérte a kórházat, csak negatív teszttel küldjön vissza idős lakót az intézménybe. A kórház erre a hivatalos dokumentumra hivatkozva utasította el a tesztelést. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag (!) nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őket. Csakhogy világos legyen, hogyan kerülhetett be a fertőzés a fővárosi idősotthonokba.