Nem az lenne a furcsa, ha Magyarországon is kemény intézkedéseket hoznának a koronavírus-járvány megállítására. A furcsa az, hogy Franciaországban, ahol egy nap alatt 372 új fertőzöttet regisztráltak, még nem tartották ezt szükségesnek.

Pedig az olaszországi példa alapján egyértelmű, hogy csak a kemény szigorítás hoz eredményt a vírus megállításában. Ma már ott is tökéletesen belátják ezt, bár egyesek kicsit késve jöttek rá: Giorgio Gori és Beppe Sala, Bergamo és Milánó polgármestere például a járvány kirobbanása után még arra biztatta az embereket, hogy éljék csak a normális életüket. Hiába jelezték a helyi kórházak már akkor, hogy nem lesz elegendő ágy a vírusfertőzötteknek. Ma már mindkét polgármester a legdrasztikusabb intézkedéseket szorgalmazza, Lombardia kormányzójával együtt az élelmiszerboltokon és a patikákon kívül bezárnának minden üzletet, és a tömegközlekedést is leállítanák.

A városvezetők pár héttel ezelőtti pozitív kampánya, a #milanononsiferma, vagyis ‘Milánó nem áll le’ üzenet amúgy mindenkinek ismerős lehetett már valahonnan. Terrortámadások, természeti katasztrófák után próbálnak lelket önteni a politikusok az általuk képviselt közösség tagjaiba azzal, hogy a mindennapi élet zavartalan folytatására biztatnak. Az ilyen típusú kiállás erősnek és összetartónak mutatja a közösséget, egyúttal üzenet az ellenségnek: nem adjuk meg magunkat.

Csak közben sajnos nem vették észre, hogy a koronavírus éppen az ilyen összetartó, egymással összekapaszkodó közösségeket szereti a leginkább. A vírusnak az a legjobb, ha az emberek élénk közösségi életet élnek. Imádja, ha az emberek összejönnek a Kínából éppen hazatért barátjukkal, hogy meghallgassák az élménybeszámójukat. Imádja, ha aztán ezek az emberek elautóznak meglátogatni idős szüleiket. Szereti, ha ezek az idősek aztán reggel a bárban csevegve fogyasztják el a kávéjukat egy brióssal. Azt is imádja, ha szombaton este a város bárokkal teli utcáján százak gyűlnek össze, hogy elfogyasszanak egy aperitifet és rágcsáljanak hozzá egy kis csipszet vagy olívabogyót.

Két hét kellett hozzá Olaszországban, hogy leessen a tantusz: a koronavírust nem lehet hősies kiállással megállítani, és az sem segít rajtunk, ha matematikailag bizonyítjuk, hogy az autóutakon vagy influenzától többen halnak meg. Az agresszív koronavírus azzal állítható meg, ha minél kevesebb kontaktust létesítenek egymással az emberek, ami a legegyszerűbben úgy oldható meg, hogy mindenki, aki teheti, otthon marad.

A két és fél héttel ezelőtt vesztegzár alá került lombardiai településen, Codognóban kedden már nem volt új koronavírusos beteg. Ehhez az kellett, hogy Lodi megyében már akkor is alávetették magukat a karanténintézkedésnek, amikor a nagyvárosok polgármesterei még arról beszéltek, hogy nyüzsgő utcákat szeretnének látni. 

Talán az egyre komolyabb intézkedések hatása az is, hogy Olaszországban a kedd esti adatok szerint egy nap alatt a felére esett le az új megbetegedések száma: 529 ember lett koronavírusos 24 óra leforgása alatt, szemben az előző napi 1598-cal. (Annak ellenére, hogy nem végeztek kevesebb tesztet.)

A helyzet tehát elég egyértelműnek tűnik: az az ország, amely be akarja biztosítani, hogy a vírus lassabb ütemben terjedjen el náluk, mint Olaszországban, a legjobb, ha a korlátozásokat mihamarabb bevezeti. Így talán sikerül úgy lecsökkenteni a terjedését, hogy a kórházak se roppanjanak bele.