A csoport tagjai közül néhányan beléptek Magyarországra, őket a rendőrök feltartóztatták.
Figyelmeztető lövést kellett leadni a röszkei közúti határátkelőhelyen, amikor menekültek egy nagyobb csoportja megpróbált jogellenesen Magyarország területére bejutni – közölte honlapján a rendőrség.
Az M1 úgy tudja, hogy körülbelül 50 emberről lehetett szó. A rendőrség később viszont azt közölte, hogy
a járőrök körülbelül 60 fő bejövetelét akadályozták meg, 4 főt feltartóztattak.
Az eset kedd reggel fél hat körül történt, amikor a határátkelőhely két oldalán közel egy időben próbált meg Magyarország területére jutni egy nagyobb csoport. A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le, a helyszínre irányított járőrök ekkor érkeztek meg.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a helyszínt. A Röszke Közúti Határátkelőhely jelenleg nem üzemel. A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a rendőrök még 3-4 embert keresnek, ezért átnézik az autókat. A kishatárról mindenkit visszafordítanak, egyelőre nem tudják megmondani, meddig tart a zárás.
A Belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor tárcavezető kedd délelőtt 10 órára összehívta a migrációs munkacsoport soron kívüli ülését. Az ülésen Orbán Viktor is részt vesz.