Itthon hvg.hu 2020. január. 27. 08:46

A falat verte a bíróságon a fiatal, amikor meghallotta az ítéletet – még 3 évet kaphat

Elszabadultak az indulatok egy szekszárdi tárgyaláson, rendőröket kellett hívni a vádlottak miatt.

Bíróság elé állítja azt a 18 éves szekszárdi férfit a Szekszárdi Járási Ügyészség, aki az alig két héttel ezelőtti büntetőperének tárgyalásán az ítélethirdetés közben ököllel a falat verte.

Az ügyészség közleménye szerint a fiatal és nyolc társa ellen indított ügy tárgyalását tartották, ahol az ítélethirdetés közben több vádlott sem tudott uralkodni az indulatain, ezért a bíró kiküldte őket a teremből. A 18 éves férfi is nemtetszését fejezte ki a bíróság döntésével szemben, többször is indulatosan beleszólt a szóbeli indokolásba, ezért neki is mennie kellett. Távozás közben belevert egyet ököllel a falba. A bíró erre rendőröket hívott, a jelenlétükben fejezték be a tárgyalást.

A gyanúsított erőszakos magatartása miatt a bíróság a nyilatkozattételre már vissza sem hívta a terembe a kiküldött vádlottakat, írásban kézbesítette az ítéletet.

Gyors nyomozás után a fiatal férfit hatósági eljárás megzavarása miatt bíróság elé állítják, a közlemény szerint akár három év börtönt is kaphat.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?