Miután a kampányban csődöt mondott a Fidesz csodafegyvere – az éjjel-nappal, minden hullámhosszon folyó szajkózással sem lehetett meggyőzni a választókat az ellenzéki jelöltek alkalmatlanságáról –, a kormány keményebb eszközökhöz folyamodott, hogy

a hazug állítást önmagát beteljesítő jóslattá változtassa.

Az elv – mint címlapsztorinkból kiderül – egyszerű. Ha nincs pénz, csak feladat, és az önkormányzatok még a saját bevételeiket is csak a kormány által meghatározott területre fordíthatják, idő kérdése csupán, hogy beigazolódjon: az ellenzék még egy települést sem tud működtetni, nemhogy egy országot. Odáig egyelőre még Orbán sem merészkedett, mint török barátja, Erdogan, aki – mint Világ rovatunk ismerteti – attól sem riad vissza, hogy a választók akaratából polgármesterséget elnyert politikusokat menesszen, sőt börtönbe küldjön, s a helyükre állami kinevezetteket ültessen.

Ha fék vagy ellensúly szerepében a NER-ben nincs is szükség az ellenzékre, biodíszletként igen. Bár a jövőben akár 60 napra is kitilthatók a Házból a renitens képviselők, szigorúan büntetnék az igazolatlan hiányzást a szavazásokról. Csoda-e, ha

a „hallgass a neved” ellenzék eszköztelennek érzi magát, és időnként robban?

Mint Tisza István idején. Napirend előtti felszámolás című cikkünk idézi fel, mi vezetett az ellenzék 1912-es parlamenti obstrukciójához, amit a házelnök Kövér az „ellenzéki felelőtlenség, ostobaság, hazafiatlanság” példájaként állított párhuzamba a mai történésekkel.

Nem mindig volt ilyen finnyás a Fidesz a parlamenti performance-okra, csakhogy akkor még maga is az ellenzékiek keserű kenyerét ette. A kínaiak magyarországi megjelenésében is csak addig érzékelt kockázatot, amíg az idehozott befektetésekből nem részesedett a holdudvara. Édes-savanyú című írásunkból kiderül, az önkormányzati választások előtt célzott kampány folyt, hogy a Magyarországon élő kínaiakat a fideszes jelöltek támogatására bírják. A kormány kegyeibe fogadott kínaiak vállalkozásai által elért üzleti sikerekhez fogható karriert azonban kevesen tudnak felmutatni. A kivételek egyike Rogán Cecília. A kérdés csak az, mi lesz a miniszterfeleségből üzletasszonnyá változott, válófélben lévő társ eddig fénysebességgel hasító vállalkozásaival (lásd Ki marad a boltban? című írásunkat). A rendszer működését mindenesetre jól mutatja, milyen gyorsan felszívódtak az eddig Rogán Cecília nevén futó rendezvények, szépségversenyek, divatbemutatók mögül a magánbizniszt közpénzmilliókkal támogató állami szponzorok.

Külön fejezetet érdemelne persze az is, hogy a NER luxusfeleségeinek, pufidzsekis Tiborczainak a vállalkozásai miért mindig az együnk-igyunk, járjunk trendi cuccokban tematikája, és még véletlenül sem mondjuk a művészetek, a kultúra körül forognak. De talán egyszer még az is kiderül, ki és miért tiltotta ki a HVG plakátjait a hirdetőoszlopokról véletlenül épp a Rogán Cecília-félék meggazdagodását bemutató lapszámunk megjelenése idején. Ám (Esterházy Péterrel szólva) az erő képzetét keltő magabiztos pofátlanságnak egyszer vége kell legyen. Egy másik klasszikus, a Borkai-ügyet a nyilvánosság elé táró Ördög ügyvédje már jó egy hónapja megjelent, legutolsó bejegyzésében jelezte: „Felkészül Rogán Antal.” Javaslom: olvassunk klasszikusokat, ha ismerni szeretnénk a jövőt!

A szerző a HVG vezető szerkesztője