2,5 millió forintot kér vissza Mága alapítványától a XI. kerület.
Szerződést bont Mága Zoltánnal Újbuda vezetése – írta ki Facebook-oldalára Barabás Richárd alpolgármester, a Párbeszéd szóvivője. Barabás a hvg.hu-nak azt mondta, erről hivatalos levélben is tájékoztatják Mágát. Közös megegyezéssel mondanák fel a szerződést, az utolsó koncertre sem tartanak igényt.
Az önkormányzat előző vezetése hosszú évekre kötött keretszerződést Mága alapítványával, idén 10 millió járt négy koncertre, amit előre megkapott. Három koncert már lement, a 4. árát szeretné visszakapni az önkormányzat. Ennek még az időpontját sem tűzték ki.
Barabás azt mondta, a keretszerződés bármikor felmondható, ha nem sikerül közös megegyezéssel felbontani, egyoldalúan szüntetik majd meg. Annyi biztos, a jövő évi költségvetésben nem terveznek be Mága alapítványa számára pénzt.