Itthon hvg.hu 2019. november. 25. 11:08

Meghalt Schwartz Sándor, az első magyar szívátültetett

Kispesten dolgozott iskolai gondnokként, feleségével négy gyermeket neveltek fel. 56 évet élt.

Ötvenhat éves korában elhunyt Schwartz Sándor, az első magyar szívátültetett – írta a Kós Károly Általános Iskola Facebook-posztja alapján a kerületi ittlakunk.hu.

Teljes életet élt, gondnokként dolgozott, feleségével négy gyermeket neveltek fel.

Magyarországon az első szívátültetést 1992. január 3-án hajtották végre a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán.

A Szabó Zoltán professzor vezette orvoscsoport egy 24 éves elhunyt férfi szívét operálta a veleszületett szívrendellenességben szenvedő, 9 évvel azelőtt leszázalékolt és már hónapok óta ágyhoz kötött, akkor 28 éves Schwartz Sándor testébe.

Az operáció huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen azt mondta, ha a család és a gyerekek szempontjából nézi az életét, akkor boldog lehet. Úgy fogalmazott:

ha pár százezer forinttal többet keresnék, biztosan elégedettebb lennék az életemmel. 48 éves vagyok. Belefáradtam abba, hogy mindig beosztani, beosztani, beosztani. Nem ez volt az álmom.

Schwartz Sándor és Szabó Zoltán, az első hazai szívtranszplantációt végző szívsebész professzor
MTI / Mohai Balázs

Schwartz elmondása szerint utazni szeretett volna, de a betegsége miatt nem lehetett kamionsofőr. „Amikor Sopronba vittek a szanatóriumba, az volt az utazás. Mentőben. Ez jutott. Az elmúlt húsz évben pedig úgy igazán nyaralni sem voltam” – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.