Tilos lesz rollerezni az Országház környékén, a rollerezőket bírságolhatják is, ez a gyerekrollerekre nem fog vonatkozni. A Kossuth Lajos térre kerékpárral továbbra is be lehet majd hajtani.
December 5-től tilos rollerezni a Kossuth téren – a kormány ugyanis módosította a kiemelt nemzeti emlékhely (vagyis az Országház és környéke) használatának rendjéről szóló rendeletet.
A módosító rendelet először is bevezeti az „egyszerű közlekedési eszköz” fogalmát: „olyan – járműnek nem minősülő – személyszállító eszköz, amely emberi erővel, illetve elektromos vagy más gépi meghajtással hozható mozgásba”. Ez a meghatározás praktikusan az elektromos és lábbal hajtott rollereket és rollerszerű eszközöket fedi le – ezeket ugyanis jelen állás szerint a KRESZ nem tekinti járműveknek.
Elvileg napirenden van a KRESZ módosítása, ugyanis egyre több a(z elektromos) roller a magyar városokban, a közlekedési szabályokban azonban nem szerepel ez a kategória, így nem világos, milyen előírások vonatkoznak rájuk. Emiatt a rollerrel közlekedőket leginkább gyalogosnak kellene tekinteni (minthogy nem járművet használnak), bár a rendőrség egy ügyben segédmotoros kerékpárnak tekintett nagy teljesítményű elektromos rollereket.
Autó, roller, robogó: vadkeleti káosz a budapesti járműmegosztásban
Újabb járműmegosztó indul Budapesten, immár a nyolcadik. A rollertől a robogón keresztül az autóig bármit lehet már bérelni, de a kormánynak bőven lenne még tennivalója. Közben van olyan kerület, ahonnan már kivonul az egyik szolgáltató a közteresek büntetései miatt. Lovas nemzet a magyar, ehhez képest nem lóerőben, hanem egyre inkább wattban méri a mobilitást.
Az egyszerű közlekedési eszköz meghatározásán túl a jövőben az Országház környékének használatáról szóló rendeletbe a kormány azt is berakta, hogy a védett várakozási övezetbe (ezek azok a területek, ahova egyáltalán nem, vagy csak engedéllyel lehet behajtani) rollerrel nem lehet bemenni.
Lesznek azért kivételek, kerekesszékkel továbbra is be lehet majd hajtani, illetve babakocsit (gyermekek szállítását szolgáló eszközt) is be lehet tolni. Érdekes módon a Kossuth térre „gyermekek közlekedését szolgáló játékeszközzel” is be lehet majd hajtani – szóval gyerekrollerrel lehet rollerezni, felnőttrollerrel nem. Érdekes kérdés, hogyan lehet ezt majd betartatni, minthogy semmiféle jogszabály nem határozza meg, pontosan miben különbözik az egyik a másiktól. A kérdés azért különösen fontos, mert a módosítás értelmében a felnőttrollerezésért bírság szabható ki.
Kerékpárral továbbra is be lehet majd tekerni a térre, ahol ezt "behajtani tilos, kivéve engedéllyel" tábla lehetővé teszi.