Itthon hvg.hu 2019. október. 10. 10:09

Megütött és rugdosott egy ellenőrt egy jegy nélkül utazó férfi

A kalauz még csonttörést is szenvedett. A bántalmazó akár hét és fél évet is kaphat.

Egy 27 éves férfi 2018. április 15-én kora reggel a Nyugati pályaudvaron jegy nélkül szállt fel a Lajosmizse felé induló vonatra. Amikor a jegyvizsgáló a jegyét kérte, a férfi tőle kívánt jegyet vásárolni. A vasúti alkalmazott közölte vele, hogy ez nem lehetséges, hanem pótdíjat kell fizetni, vagy le kell szállni. Az utas indulatba jött, és kiabálva meglökte a jegyvizsgálót, majd az időközben a XIV. kerület, Zugló vasútállomásra érkező vonatról mindketten leszálltak.

A vádlott a peronon – észlelve, hogy az ellenőr a rendőrséget értesíti – kiabálni kezdett vele, és kis idő múlva azért, mert vele szemben intézkedett, többször ököllel arcon és fejen ütötte, valamint combon és bokán rúgta. A bántalmazás következtében a sértett súlyos, csonttöréses sérülést szenvedett el – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vád szerinti bűncselekményeket a törvény egy évtől hét és fél évig terjedő halmazati büntetéssel fenyegeti.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.