Egy idős férfi kezdett tornázni és kiabálni az ellenzéki sajtótájékoztatón.
Végre bejutottak Papp Dánielhez, az MTVA vezérigazgatójához tárgyalni az ellenzéki képviselők, ám az MSZP-s Harangozó Tamás, a DK-s Gréczy Zsolt és Varju László, a párbeszédes Kocsis-Cake Olivo, a liberális Bősz Anett és a független Hadházy Ákos nem igazán kapott választ a kérdéseikre.
A tárgyalás után a képviselők közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol épp arról kezdtek beszélni, hogy semmiféle ígéretet nem kaptak arra, hogy az önkormányzati kampányban kiegyensúlyozott lenne a tájékoztatás, vagy sor kerülne vitára, amikor a sajtótájékoztatót egy idős férfi zavarta meg bohócorral és színes kalapban, labdákat kezdett dobálni az ellenzéki képviselőknek, miközben a Vadhajtások embere, Bede Zsolt cirkuszi dalt énekelt.
Az idős férfi ezután azt próbálta utánozni, ahogy Hadházy és Varju a földön fekszik a tévészékházban, a képviselőket pedig arról kérdezte, hogy kell-e nyugdíjemelés, többek között azt kiáltotta, hogy "csak így tovább, Viktor", illetve később Hadházynak, hogy "Ákos, inkább tornázzál a korláton, az jobban megy"!
A kis intermezzo után a sajtótájékoztató folytatódott, ezen Hadházy részeredményként értékelte, hogy legalább beszélni tudtak Papp Dániellel, de szerinte ő is úgy viselkedett, mint a bohócruhás férfi, válaszokat nem kaptak, csak bizonyosságot nyertek, hogy Papp nem maradhat a közmédia vezetője. Hozzátette, a legfontosabb szerinte kérdés az, hogy miért nem szerepelhetnek élőben ellenzéki politikusok a közmédiában, de erre választ nem kaptak.
Hadházy belengette, hogy október 23-án az MTVA-hoz szeretne tüntetést szervezni.
Bősz Anett azt mondta, Papp arra hivatkozott, hogy a köztévé betartja a törvényeket, de a képviselő szerint ez azt bizonyítja, hogy a törvény és az igazság már eltávolodtak egymástól. Kocsis-Cake Olivio azt mondta, arra sem kaptak választ, hogy Rogán Antaltól kapnak-e utasításokat, illetve hogy fenyegetik-e a munkatársakat. "Ez 90 millliárdos választási csalás" – mondta arra utalva, hogy a közmédia a beszámolóinál ugyanazokat a szavakat és kifejezéseket használja, mint a Fidesz a közleményeiben.
Harangozó Tamás azt mondta, azt sem sikerült tisztázni, hogy Papp Dánielnek milyen jogköre van, ugyanis azt sem tudta megmondani, hogy vezérigazgatóként milyen befolyása van a műsorokra. Hozzátette, az biztos, hogy a korábbi biztonsági őröket lecserélték, de Papp azt sem mondta meg, hogy miért.
Varju László közölte, bírósági ítélet szerint kérhetnek tájékoztatást az MTVA-ban, de az ellenzéki pártok közös követelését, a kiegyensúlyozott tájékoztatást most is megtagadták, ezzel a médiatörvény be nem tartásán túl a választások elcsalásában vesz részt egy állami intézmény. Az ellenzék pártjai ezért tiltakoznak, de újra próbálkoznak majd.
Az idős férfi később kérdésekre azt mondta, magánemberként ment a helyszínre, mert ő a "lekezelt vidéki ember, akit lekezelnek, és azt mondják, nem tudja". Azt is mondta, a bohócorr ötletét Tordai Bencétől lopta, ő ugyanis korábban Polt Péternek vitt bohócorrot a parlamentben.