Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 30. 09:10

Meghalt Szita Bence utolsó gyilkosa is

A harmadik elkövető is meghalt súlyos betegség után.

A börtönkórházban meghalt K. József, a Szita Bence-gyilkosság miatt elítélt harmadik elkövető is – írja a Blikk. A lap szerint a férfi a börtönkórházban hunyt el, a büntetés-végrehajtástól azt közölték, hogy a fogvatartottak személyiségi jogai miatt nem adhatnak információt az esetről.

A három elítélt közül már egyikük sincs életben. P. Erika, a gyilkosság kitervelője, 2017-ben a kalocsai börtönben halt meg súlyos betegség következtében, úgy, hogy lemondott a kezelésről, idén nyáron pedig B. József hunyt el, szintén súlyos betegség után.

A 11 éves Szita Bencét 2012-ben a mostohaanyja és két férfi a Kaposvár melletti erdőbe csalta, ott B. József a kocsiból kiszállva leütötte, ásóval és késsel negyvenszer megszúrta, megvágta. Eközben K. József megásta a gyerek sírját, P. Erika pedig mindehhez elemlámpával világítva segédkezett.

Mindhárman tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kaptak.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.