Hiába lesz azonban kétszeres miniszteri biztos, nem kap kétszeres fizetést. Az Operaház beruházásainak intézését viszont nemcsak magától az intézménytől veszik el, hanem részben a kultúráért felelős szaktárcától is.
A múlt heti Hivatalos Értesítőben megjelent utasítások szerint Baán László, aki főállásban 15 éve a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, ezentúl egyszerre két miniszter megbízásából foglalkozik majd a Városliget fejlesztésével és a Magyar Állami Operaház beruházásaival, de a két szöveg nem azonos.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az általa és elődei által 2014 óta félévente meghosszabbított miniszteri biztosi kinevezést most egyből két évre adta meg, egyúttal visszavonta saját májusi utasítását, amelyben az Operaházzal kapcsolatos teendőket hosszan részletezte, például Baánra bízva "a beruházások által érintett ingatlanok tulajdoni helyzetével kapcsolatos szerződési és jogszabályi intézkedések előzetes ellenőrzését". Ebből most csak annyi maradt, hogy "az Operaház beruházások és a kulturális szakpolitikai szempontok összehangolására és stratégiai szintű felügyeletére" kap megbízást, de bekerült egy furcsa mondat is: bár a biztost továbbra is az Emmi minisztere irányítja a kultúráért felelős államtitkáron keresztül, az Operával kapcsolatban egyedi feladatokat nem adhat neki, míg májusban még adhatott.
Baánnak Kásleren kívül Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter is adott biztosi kinevezést, ő ugyanis ugyanabban a hivatalos lapban ugyanarra a feladatra saját miniszteri biztosává is kinevezte Baánt. Bártfai-Mager így fogalmazta meg az Operával kapcsolatos feladatot: eszerint "a beruházások folyamatban lévő és előkészítés alatt álló fejlesztési folyamatainak stratégiai szintű irányítása" és ezek "hazai és külföldi kommunikációjának folyamatos pénzügyi felügyelete" lesz Baán dolga.
Magától az Operától már 2018 végén elvették saját beruházásainak intézését, nemrég pedig, amikor az Andrássy úti főépület átépítésére szánt összeget csökkentette a kormány, a kőbányai Eiffel-műhelyházra viszont többet adott, a hvg.hu felhívta a figyelmet, hogy ez utóbbi összeget nem az Emminek, hanem a Miniszterelnöki Kormányirodának utalták ki. Most látszik ennek a magyarázata: Bártfai-Mager Andrea hivatala ugyanis oda tartozik.
A Városligettel kapcsolatban sem azonos a két megbízás. Az Emmi "a Liget Budapest projekt kulturális szakpolitikai tartalmának kialakítására és stratégiai szintű felügyeletére" helyezi a hangsúlyt, míg a tárca nélküli miniszter egyebek közt a kert- és tájépítészeti feladatok, mély- és magasépítési munkálatok és üzemeltetési feladatok felügyeletét, az új intézmények (Magyar Zene Háza, Fővárosi Városligeti Színház, komáromi Csillag Erőd, Millennium Háza, azaz a volt Olof Palme ház, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ) beruházás-előkészítési feladatainak stratégiai irányítását, az IT-infrastruktúra, valamint a közmű- és közlekedésfejlesztésének felügyeletét várja el.
Egy biztos: Baán László ezentúl kétfelé jelent és két miniszternek is felelős. Ugyanakkor a múzeumvezetés melletti különmunkáért járó juttatást Kásler Miklós már 2018-ban jelentősen csökkentette: a most 1,3 millió forintos helyettes államtitkári illetmény helyett havi 373 ezer jár neki. Bártfai-Mager Andrea hivatala pedig semmit sem fizet azért, hogy ezentúl ő is beleszólhat a biztos munkájába.