Itthon hvg.hu 2019. szeptember. 06. 08:45

Az ÁSZ elnöke szerint a klíma a 3-as metróban csak kényelmi kérdés

Domokos László az 57. közgazdász vándorgyűlésen a klímavédelemről is beszélt. Úgy látja, klímavédelmi szempontból nem biztos, hogy a legátgondoltabb döntés, hogy a 3-as metrón legyen légkondi.

A gazdaság fehérítése révén növekvő költségvetési bevételekből több forrás juthat a zöldítését szolgáló támogatásokra, fejlesztésekre - jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az 57. közgazdász vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén tartott előadásában, csütörtökön Nyíregyházán. Az MTI tudósítása szerint Domokos, hangsúlyozva a környezetvédelmi termékdíjak és az általános forgalmi adó megfizetése közötti szoros összefüggést azt mondta, aki kibújik az áfa megfizetése alól, az többnyire elkerüli a termékdíj megfizetését is. Ha az adófizetést el lehet kerülni, akkor hiába emeli a kormányzat a termékdíjakat, ettől azok a vállalkozások lesznek versenyképesebbek, amelyek nem fizetnek adót.

A távirati iroda szerint Domokos arról is beszélt, hogy az állami szervek kereslete döntő részben közbeszerzési ajánlatkérések formájában jelenik meg a gazdaságban. Ezért kulcskérdés, hogy a közbeszerzések esetében kellő prioritást kap-e a klímavédelem.

Megjegyezte, a közszférában az állam és az önkormányzatok mint tulajdonosi joggyakorlók kötelezővé tudják tenni minden köztulajdonú gazdasági társaság számára olyan vállalati stratégiák kidolgozását, amelyeknek az egyik prioritása a klímavédelem. A vállalati stratégiák során meg lehetne jeleníteni a klímavédelmet szolgáló innovációt és technológiaváltást.

Azonban az csak a Portfolio tudósításából derül ki, hogy beszélt másról is az ÁSZ elnöke. Szóba került a hármas metró klimatizálása, amiről korábban azt írtuk, jövőre jöhet az első ezzel a technológiával is felszerelt szerelvény.

Domokos azt mondta csütörtöki előadásában, hogy:

az utóbbi időben egyre többen kérik, hogy legyen a 3-as metrón légkondi, holott ez csupán társadalmi habitus és kényelem kérdése, de abba sokan nem gondolnak bele, hogy a légkondicionálás mennyi energiát visz el és mindez hogyan hat a környezetre.

Június közepén 35 fokot mértek a 3-as metróban.

A közgazdászok gyűlésén Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is felszólalt. Többek között arról beszélt, hogy:

  • veszélyes vizeken is az élen kell maradni,
  • új gazdasági modellt sürgetett és
  • el van ragadtatva Christine Lagarde-tól, bár IMF-elnöksége idején még konfliktusos volt a viszony.
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. március. 25. 06:30

A láthatatlan járvány: már nem a szívünkkel és a keringésünkkel van a legtöbb gond, hanem az idegrendszerünkkel

Miközben a szív- és érrendszeri, valamint onkológiai betegségeket kiemelt figyelem övezi, megdöbbentően sok, több mint hárommilliárd ember szenved idegrendszeri eredetű betegségektől. Mi minden okozza ezt a jelenséget, és miért egyre nagyobb ennek az egészségügyi és társadalmi költsége? Milyen jó hírek ellensúlyozzák a riasztó adatokat? Dóczi Tamás idegsebésszel, a Pécsi Tudományegyetem professzorával beszélgettünk.