Itthon hvg.hu 2019. augusztus. 30. 09:30

Drágábban vehetjük meg az amerikai rakétákat, mint Lengyelország és Japán

A lengyelek például fele annyiért hozzájutottak. Hogy mi lehet az oka, egyelőre nem tudni.

Néhány napja írtunk a Defense Newson megjelent cikkről, ami szerint 4,2 milliárd dollár értékű fegyvereladásra adott engedélyt az amerikai külügyminisztérium öt országnak, köztük hazánknak. Mi 500 millió dollár (148,5 milliárd forint) értékű, 180 darab AIM-120C-7 légiharc-rakétát tervezünk venni, amik a honvédség Gripenjeire kerülhetnek.

Az Index ezzel kapcsolatban most azt írja, hogy a közelmúltban több ország is vásárolt az Egyesült Államoktól ugyanilyen rakétákat, ezek azonban jóval kevesebbe kerültek.

Lengyelország 150 darab ugyanilyen rakétát 250 millió dollárért vett, Japán pedig 160 darabot szerzett be 317 millió dollárért.

A lap egy Wikipédia-bejegyzésre is hivatkozik cikkében, e szerint a rakéták darabja körülbelül 400 ezer dollárba kerül. Ha ezt az árat vesszük figyelembe, úgy a 180 rakéta mindössze 72 millió dollárba kerülne – vagyis jóval kevesebbe.

Csakhogy, teszik hozzá a cikkben, az amerikaiaktól nemcsak a rakétákat vesszük meg, a "csomagban" az üzemeltetéshez szükséges kellékek, illetve a képzés is benne van. Ezek áráról viszont semmit nem tudni, így elképzelhető, hogy az ebben szereplő tételek drágítják meg annyira a tervezett beszervezést.

A magas ár miatt a lap arról érdeklődött a Honvédelmi Minisztériumnál, mi az oka, hogy a mi rakétáink sokkal többe kerülnek, mint a más országnak szállított, de ugyanilyen eszközök. A HM egyelőre nem válaszolt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.