Közleményt adott ki a rendőrség a budai családgyilkosság után.
Egy közleményben próbálta megmagyarázni a BRFK, hogy miért nem őket kell hibáztatni a budai családgyilkosság miatt. Ez egy napon belül már a második rendőrségi közlemény ebben a témában: délelőtt arról írtak – a Zöldlomb utcai gyilkosságot konkrétan nem nevezve meg –, hogy tévhit az, hogy addig nem tesznek semmit a családon belüli erőszak ellen, amíg vér nem folyik. Most megírták azt is, hogy a II. kerületi esetben miért nem intézkedtek mégsem.
Egy hibát elismertek: a tevékenység-irányítási központ ügyeletese szakmai hibát követett el, amikor augusztus 22-én nem küldött ki rendőröket az egyik szomszéd bejelentése után.
Mint írták, augusztus 20-án délután voltak kint a rendőrök először a családnál, mert a nő bejelentette, hogy az élettársa elvette a lakáskulcsát. Ott azt mondták a rendőröknek, hogy „a szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát, tettlegességre nem került sor”. Ez után fél nappal, 21-én hajnalban egy szomszéd „furcsa zajokat hallott”. Miután egész 21-én nem látott mozgást a lakásban, 22-én délelőtt felhívta a segélyhívót, de az ügyeletes nem küldött oda rendőröket. Csak 23-án déltájban mentek ki járőrök, amikor már a lakás tulajdonosa hívta őket.
A rendőrség azt írta: a nyomozás mostani adatai szerint a család már 48 órával az előtt nem élt, hogy megtalálták volna őket.