Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon, ha egy állítást nem lehet három egyszerű karakterben házfalakra felfesteni. Ki a szemét, ha Angela Merkel az európai pénzelosztást dicséri Orbán Viktor oldalán? És ki jön ki abból jobban, ha mindannyian elfelejtünk gondolkodni? Ez a heti belpolitikai összefoglalónk.
Egyetlen mondat tartotta lázban a magyar politikát az augusztus 20-ai csonka munkahéten. Mit mondott Angela Merkel német kancellár az EU-források magyarországi elköltéséről Orbán Viktor oldalán Sopronban? Történt ugyanis, hogy a páneurópai piknik 30. évfordulóját épp Orbánnak és Merkelnek kellett országaik nevében megünnepelniük, és legalább szőrmentén valami közös büszkeséget felfedezniük az elmúlt évtizedekből. Furcsa páros jött össze.
Orbán a nemzetközi reputációját arra építi, hogy kerítést állított 2015-ben, bezzeg Merkel „tágra nyitotta” Németország kapuit. Az ARD német közszolgálati csatorna kommentárban fel is tette a kérdést, mi történne, ha 2019-ben táborozna hatszáz, nem háború elől menekülő, a jobb élet reményében Nyugatra vágyó család a röszkei határnál? Hogyan reagálna a budapesti kormány és sajtója, ha magyar önkéntesek és ellenzéki politikusok segítségével, a szemüket becsukó határőröknek köszönhetően ők átszöknek a határzáron? (Mi tudjuk a választ: pontosan úgy, ahogyan a vaskalapos magyar kommunisták tették volna 1989-ben, ha addigra nem szorulnak ki a hatalomból.)
Merkel egész pályáját azonban a kerítés (leánykori nevén vasfüggöny, Németországban pedig berlini fal) lebontása határozta meg. A rendszerváltás idején kezdett politizálni, amikor is rögtön az első és egyetlen szabadon választott keletnémet kormány szóvivő-helyettese lett, és került az újraegyestés előtti napokban, 1990 októberére olyan pozícióba, hogy négyszemközti találkozót kérhetett Helmut Kohl kancellártól, akinek később örököse lett. Merkel tavaly december óta egyfajta búcsúkörön van, a német kormánypárt, a CDU vezetését már átadta, azóta szabadabban politizál, utódlását és történelmi szerepét igazgatja.
Merkel számára az elmúlt harminc év a teljes pályáját felöleli, ezt igyekszik rendszerben láttatni. Orbán ezzel szemben úgy tekint az elmúlt (egyes részleteiben letagadott) harminc évre, mint valami bemelegítésre, amely a mostani történelmi küldetését megelőzte.
A két politikust jelenleg egy érdek köti össze: az európai vezetőváltás sikeres lebonyolítása.
- Merkel egyik legfontosabb projektje, hogy Ursula von der Leyen döcögősen induló brüsszeli küldetését sikerre vigye. Szövetségese és lekötelezettje ugyanis 2024 novemberéig vezetheti az Európai Bizottságot. Ezzel Merkel évekkel saját visszavonulása után is meghatározó alakítója marad az unió politikájának.
- Ezzel párhuzamosan Orbán számára most Európában az a legfontosabb, hogy észrevétlenül visszatérjen a fősodorba. A Fidesz elnöke azt is szeretné, ha pártja ismét a néppárt teljes jogú tagja lehetne. Amit ezért ajánlani tudott, az a visegrádi négyek megnyerése Ursula von der Leyen számára.
A politikai érdekek összetalálkozása miatt Sopron kedélyes találkozóvá vált. Angela Merkel nem akart mást, mint méltón emlékezni a németek és saját sorsának harminc évvel ezelőtti változására. A kancellárról azt mondják, hogy politikai sikerének egyik legfontosabb oka, hogy hiányzik személyiségéből a hiúság, és a természettudomány embereként nem enged az érzelmeinek. Nem akart sosem törleszteni, nem hajtotta revánsvágy, mindig fegyelmezett maradt. Mert egy hosszú politikai pálya alatt nagy előny, ha nincsenek felégetett hidak mindenütt. (A Fidesz elnöke ezzel szemben imád triumfálni. És épp ezen a héten derült ki, hogy a magyar kormányfő által lesajnált, kinevetett Matteo Renzi ismét játékban van Olaszországban…)
Orbán is profitált abból, hogy Merkel inkább szolgálja Németország aktuális érdekeit, mint hogy elégtételt vegyen az elmúlt évek sérelmeiért. A magyar kormányfő fürödhetett abban, hogy házigazda lehet, történelmi leckét adhat, és a nagyok ligájában érezheti magát. Közben nyilván igyekezett mindenben a vendég kedvében járni, hiszen a CDU nélkül a Fidesz néppárti rehabilitációja nem fog sikerülni.
Achtung, baby!
Talán mindezeket érdemes tudni, mielőtt felidézzük azt a mondatot, amely hirtelen borította a Merkelről szóló, magyarországi, politikai értelmezést (vagyis helyrebillentette az eddigi félreértéseket). A sajtótájékoztatónak csúfolt esemény elején a két kormányfő nyilatkozatot tett. Előbb Orbán vétette magát észre öreguras modorával (a német sajtó erre fel is kapta a fejét), majd Merkel mondott köszönetet a harminc évvel ezelőtti segítségnyújtásért. A kancellár ezt követően áttért Európára, és Ursula von der Leyen mellett kampányolt kicsit, többek között támogatást kért az új, egységes migrációs politikához.
Majd a bilaterális kapcsolatokat dicsérte. Hogy ne kelljen kritikát megfogalmaznia, a kapcsolatokat kizárólag gazdasági viszonyrendszerben értelmezte. Ebből a szempontból valóban minden rendben is van. És itt jött az elméleti okfejtésből kibontott dicséret:
Ha az ember visszaemlékezik arra, milyen céllal hozzuk létre a kohéziós, strukturális alapokat, vagyis hogy az Európai Unión belüli körülményeket közelítsük egymáshoz, akkor a magyar gazdasági fejlődés ütemét nézve kijelenthető, hogy Magyarország úgy költi el ezeket a pénzeket, hogy az a magyar polgároknak is hasznára válik, és Németország örül, hogy ebből munkahelyek létrehozásával kiveheti a részét.
A baloldalon sokan szívükhöz kaptak, hogy Merkel, az igazság bajnoka, Orbán legnemesebb ellenfele, Európa nagyasszonya itt a magyar diktátornak hízelgett. Nem lehetett más oka, mint hogy Orbán megvásárolta magának a német kancellárt. Pfuj!
A jobboldalon meg bólogattak, hogy Európa elárulója, a muszlim gyilkosok és nemi erőszaktevők beengedője, a kereszténység megcsúfolója végre észhez tért, egy pillanatra megszédült Orbán végvári vitéz varázsától, és lám, ilyenkor még megcsillan benne az értelem. Taps!
Úgy tűnik, a magyar politikai elemzés tényleg nem tud annál összetettebb üzenetet befogadni, mint hogy ki a geci.
Merkel a határnyitás és rendszerváltás 30. évfordulós megemlékezésén azt mondta, összefüggés van az EU-pénzek elköltése és a gazdasági növekedés között, valamint hogy a GDP-mutatók javulása azt jelenti, hogy a magyar polgároknak is jobb. Hogy kiknek jó még, azt pontosan tudjuk: a német vállalatoknak, meg a magyar bal- és jobboldali elitnek, amely 2004 óta ezen források fölött rendelkezhetett. Ha szigorúan vesszük, dicséretet egyébként is az európai politika kapott, amelynek programja Merkel szerint célba ér. Számunkra csak az a kérdés, elfogadjuk-e a tételt, hogy az EU-pénzek következtében ugrott így meg a GDP, és annak a növekedése minden magyar polgár érdekét szolgálja-e?
Aki baloldali, annak nem az a zavaró, hogy Merkel felmentést adott a korrupció vádja alól, hiszen arról itt szó sincs. A kancellár nem azt állította, hogy jó, ha Mészáros Lőrinc építhet csak Magyarországon közutat, csak annyit mondott, hogy az útépítés is meglátszik a GDP-n. És ez tény. Egy baloldalit az zavarhat: miért gondolja Merkel, hogy a GDP puszta növekedése automatikusan mindenki javára válik? Amikor a magyar nyugdíjasokat pár ezres „rezsiutalvánnyal” veszik meg az épp esedékes választások előtt, akkor az Orbán-kormány nagyon pontosan megmutatja, hogyan méri fel az átlagpolgárok anyagi helyzetét.
Magyarországon egy Orbán-portréval ellátott borítékban megküldött párezres ajándék számottevő anyagi segítség – ez a rögvalóság. Merkelnek ezt kéne elmagyarázni, és nem a Mészáros-klán meggazdagodását. A „nemzeti tőkésosztály” felemelését a németek ugyanis elég pontosan látják, legtöbb magyarországi cégük alkalmazkodik is az itteni helyzethez. Ha kell sajtótermékeket, vagy éppen hálózati rendszereket adnak el nekik, vagy üzemeltetnek közösen. A német ipar nem a magyar illiberalizmus ellenére virágzik hazánkban, hanem éppen hogy miatta.
It's the economy, stupid
A hazai politikában érdemes lenne megérteni, hogy Merkel hű képviselője a német érdekeknek, és saját feladatának nem a liberális demokráciák védelmét, hanem a német gazdaság megerősítését tartja. Sopronban azt mondta, hogy a nagyrészt Németország által megtöltött strukturális alapok meghozták gazdasági gyümölcsüket, ami a németek érdekét is szolgálja. Épp mint Görögország megmentése, amelynek járulékos előnyeként a német állam a piacokról úgy vehet fel évek óta hitelt, hogy azon pénzt keres.
Merkel néppárti politikus, a szabad piac híve, akinek gazdasági politikáját csak az fogta vissza, hogy nagyrészt a szociáldemokratákkal nagykoalícióban töltötte kancellárságát. Európai víziójának is legfontosabb eleme Németország vezető szerepének őrzése. Hogy Emmanuel Macron nagy uniós terveiből eddig Orbán örömére nem lett semmi, azt leginkább Merkelnek köszönheti. Tartja a status quo-t.
De a jobboldal is félreértésben van, amikor ördögöt kiált, és például ezen a héten rádöbben arra, hogy a Németországban élők (és nem az állampolgárok!) 25 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik. Ez szerintük a kancellár bűne, és a 25 százalékot rögtön összemossák néhány felháborító gyilkosság külföldi elkövetőjével. Németországban nem Bayer Zsolt mondja meg bőrszín alapján, ki a német, és ki nem az. A helyi statisztika hivatal szerint migrációs hátterű az, aki vagy akinek egyik szülője nem német állampolgárként jött a világra. Minden Magyarországról vagy Csehszlovákiából kitelepített sváb és annak gyereke benne van ebben a statisztikában. Ahogy az 56-os magyarok és leszármazottaik, valamint az összes Németországban robotoló magyar és annak családja. Annak a félmillió embernek, akik tavaly gyarapították a migrációs hátterűek számát, kevesebb mint 35 százaléka „migráns” a magyar kormánysajtó definíciója szerint.
Merkel befogadó politikája ugyanis rövid életű volt, még ha szóban sosem szakított egykori önmagával. A berlini kormány 2016-tól maga is a szigor mellett döntött, és tavaly kevesebben adtak be menekültkérvényt az országban, mint a menekültválságot megelőző utolsó évben. A jelenlegi számok nagyságrendileg Helmut Kohl kancellárságának utolsó éveiben mért adatokhoz kezdenek hasonlítani.
Jövő hét végén, szeptember 1-én látni fogjuk, hogy Merkel már most korszakos kancellársága kitart-e a ciklus végéig, 2021-ig, vagy előrehozott választások vetnek véget neki. Az ősz első napján ugyanis tartományi választásokat tartanak két keletnémet tagállamban. A legújabb felmérések szerint Merkelnek nem saját pártja szereplésétől kell igazán tartania. A CDU vállalható számokat produkál, ráadásul az esetleges kudarcért a helyi pártszervezeten túl a kereszténydemokrata unió új elnöke, a csetlő-botló Annegret Kramp-Karrenbauer lesz a felelős. A problémát leginkább a szociáldemokraták megsemmisülése jelentené. De most inkább úgy tűnik, Németország még szívesen élvezné két évig Merkel érzelemmentes, érdekvezérelt irányítását.
Akár Magyarország is kaphat még két évet arra, hogy a Merkelről kialakult téves elképzeléseket a politikai spektrum mindkét végén kiigazítsák. Bár nagyon nem érdemes bízni benne: a kormánysajtó péntekre újra a német szélsőjobboldal drukkerévé vált.
