Gyula volt fideszes alpolgármestere, Galbács Mihály ellenzéki színekben indul a polgármesteri székért. A politikus korábban személyesen Orbán Viktorhoz fordult korrupciógyanús ügyek miatt. A helyi Fidesz szerint Galbács párttagsága jelölésével automatikusan megszűnt, Galbács szerint ő még a párt tagja.
Galbács Mihály a Kossuth Körök gyulai polgármester-jelöltje – közölte Csóka-Szűcs János, a szervezet választókerületi koordinátora a Beol.hu portál szerint. A jogszerű, de szerintük nem etikus pályázati rendszer megváltoztatása lesz a legfőbb céljuk. A Jobbikkal és a Gyulai Városbarátok Körével nem lesz választási megállapodásuk, a DK-val és az MSZP-vel még zajlanak tárgyalások. Galbács Mihály a közélet demokratizálást nevezte legfontosabb feladatának.
A helyi Fidesz szerint ezzel automatikusan megszűnt Galbács tagsága pártjukban. “Kizárási javaslat nélkül megszűnik annak a tagnak a tagsági viszonya, aki – a szövetségen belül arra felhatalmazott testülettel történő előzetes egyeztetés és annak hozzájárulása nélkül –, az Európai Parlamenti, az országgyűlési, vagy az önkormányzati választásokon bármely más szervezet képviseletében, vagy független jelöltként, akár egyéniben, akár listán jelölteti magát a szövetség hivatalos jelöltjével szemben. A tagsági viszony a jelöltként történő hivatalos bejelentés napján szűnik meg” – idézik alapszabályukat.
Galbács ugyanakkor azt nyilatkozta: “Még Fidesz-tag vagyok, ha a jelölőszelvényeket összegyűjtöm és leadom, azzal magamat zárom ki a Fideszből, de ez az én döntésem lesz.” “Nem tudom, hogy mi a bűnöm, 21 éves tagság után valakit kipenderíteni elég komoly bátorság kell” – fogalmazott Galbács, aki a párt etikai bizottságához fordult kizárása miatt.
Galbács indításáról elsőként a Magyar Narancs számolt be, amely emlékeztet rá, hogy nemrég komoly botrányt okozott az a 23 oldalas dolgozat, amelyben politikai kiszorításról, korrupciógyanús ügyekről, a politikai vezetés és egyes gazdasági körök állítólagos összefonódásáról írt Galbács Mihály gyulai fideszes önkormányzati képviselő Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és Kubatov Gábornak.
Görgényi Ernő polgármester – aki augusztus 20-án magas, állami kitüntetést kapott az államfőtől – árulónak nevezte Galbácsot, hamis állításai miatt pedig büntető- és polgári pert kezdeményezett egykori helyettese ellen.