Ő vette át a pénzt az egyik bűncselekménynél.
A rendőrség még februárban, egy kispesti lakásban fogott el két férfit, akik unokázós csalásokat követtek el Budapesten. A módszerük az volt, hogy kerületekre lebontva vezetékes telefonszámokat hívtak fel, majd a telefonáló a hívott fél rokonának, vagy barátjának adta ki magát és közölte, hogy a közeli hozzátartozójukat albánok elrabolták, fogvatartják és bántalmazzák, ezért pénzre van szüksége.
Az elkövetők 16 embert hívtak fel, közülük öt idős személytől több mint 1,5 millió forint értékben arany ékszereket, valamint hárommillió forintot csaltak ki.
A police.hu most azt írja, 15-én több helyen összehangolt kutatást tartottak, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, átutalási megbízásokat és taxi nyugtát találtak. A rendőrök még aznap Kálon elfogták a csalók 16 éves társát, aki az egyik bűncselekménynél a pénzt vette át a sértettől.
A nyomozók a lányt csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint azonosították a 26 éves B. Szabinát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki orgazdaság miatt.