Itthon MTI 2019. május. 18. 08:20

Szijjártó Péter amerikai fegyverekért lobbizott Washingtonban

Azt mondta, Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét.

Magyarország továbbra is kész amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét – jelentette ki Szijjártó Péter Washingtonban.  A külgazdasági és külügyminiszter az EWTN amerikai katolikus hírtelevíziónak nyilatkozott erről.

Emlékeztetett rá, hogy amikor Mike Pompeo külügyminiszter az év elején Magyarországon járt, a kormány már világossá tette, hogy szeretné amerikai védelmi technológiával fejleszteni az ország légvédelmi rendszerét annak érdekében, hogy a fejlettebb technológiájú közép-hatótávolságú rakétarendszer védje a legfontosabb infrastrukturális létesítményeket. Most, a májusi csúcstalálkozón magyar részről csak „megerősítették, hogy a szándék komoly, az előkészületek folytatódnak, és (...) hamarosan a befejező szakaszba kerülhetnek”.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Donald Trump és Orbán Viktor találkozója nagyon baráti, közvetlen légkörben zajlott le. Úgy vélte, hogy a két vezetőnek nagyon hasonló a megközelítése a jelenlegi legkomolyabb nemzetközi problémák közül a migráció, a biztonságpolitika, a hazafias politika és a keresztény kisebbségek megvédésének területén is.

Az interjúban kihagyhatatlannak bizonyult a migráció témája. Szijjártó Péter azt mondta: Nyugat-Európában már párhuzamos társadalmak fejlődtek ki az eltérő kultúrák miatt. Nem közösségek keveredéséről van szó, hanem egymással párhuzamosan létező társadalmakróz, ezek viszont nagyon komoly biztonsági kockázatot jelentenek.

A keresztény közösségekkel kapcsolatban Szijjártó Péter megismételte, hogy ezek közül kerülnek ki legnagyobb arányban – mintegy 80 százalékban – a vallásuk miatt üldözöttek világszerte. Nem fogadható el az, hogy – mint fogalmazott – a nemzetközi közéletben a diszkrimináció utolsó formájaként eltűrik a keresztények hátrányos megkülönböztetését.

 

Hirdetés