Itthon T. R. 2019. április. 30. 17:03

Egy helyi egyházi iskola angoltanára az ellenzék közös jelöltje Baján

A Momentum helyi elnöke, Nyirati Klára mögé sorakozott fel az ellenzék őszre, az önkormányzati választásokra.

Baján is összeállt az ellenzék, a Sikeres Bajáért Egyesület fórumán bejelentették, Nyirati Klára az ellenzék közös polgármesterjelöltje őszre. Nyiratit támogatja a Momentum mellett a Jobbik, a DK, az MSZP és a Mindenki Magyarországa; az LMP csak azért nem, mert nincs helyi szervezetük. A polgármesterjelölt mellett az ellenzék közös körzeti jelöltek indításában is megegyezett.

Nyirati a rendszerváltás után rövid ideig fideszes volt, de hamar kilépett, mert csalódott. Saját bevallása szerint húsz évig köze sem volt a politikához. Egy 444-es videóban korábban arról beszélt, ők a rendszerváltást követő 30 évet elrontották, a Momentumhoz azért csatlakozott, mert tartozik ennyivel a mai fiatalságnak.

Kedden is erről beszélt, sokak nevében bocsánatot kért, amiért hagyták a rendszerváltáskor, hogy ide jusson az ország. „Bocsánatot kell kérnem a fiataloktól, hogy elvettük a jövőjüket.” Azt mondta, akkor kudarcot vallott, nem lett jobb ez az ország.

A Momentumban ugyanazt a tiszta erőt, tettre készséget látta meg, mint a rendszerváltáskor a Fideszben, ezért lépett be a pártba. „Úgy éreztem, tennem kell valamit.”

Nyirati mellett ott volt a sajtótájékoztatón: Fekete-Győr András a Momentum elnöke, Vadai Ágnes a DK alelnöke, Potocskáné Kőrösi Anita a Jobbik kabinetvezetője, Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja, valamint Tóth Bertalan az MSZP elnöke.

Nyirati mellett Bajáról tett szert országos ismertségre a „bajai ellenzéki lángosos”, akit korábban azért hurcoltak meg, mert hajléktalanoknak ingyen adott lángost. A férfi később videóban vallotta meg, meleg.

Az országban egyre több városban – Budapest mellett több nagyvárosban is – formálódik az ellenzéki összefogás őszre, a teljesség igénye nélkül ilyen hely Szombathely, Eger, Komló, Orosháza, Veszprém, de Pécsen is alakul valami.

Hirdetés