Itthon hvg.hu 2019. április. 24. 18:39

Újabb pert vesztett a Lokál és a Pesti Srácok

Ezúttal azt állították valótlanul, hogy a Helsinki Bizottság jogi segítséget nyújtott a terrorizmusért elítélt Ahmed H.-nak.

Újabb pereket bukott el a kormányközeli média a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben, írja a civil szervezet Facebook-oldalán. Sem a Lokál, sem a Pesti Srácok nem tudta igazolni állításait, ezért a bíróság helyreigazításra kötelezte a két médiumot, a Pesti Srácok már meg is jelenítette azt.

A Helsinki szerint mindkét médium valótlanul állította, hogy a terrorizmusért elítélt Ahmed H.-nak jogi segítséget nyújtottak, mivel a Magyar Helsinki Bizottság és megbízott ügyvédei semmiféle képviseletet nem biztosítottak neki.

Korábban többször írtunk már arról, hogy pereket vesztettek a kormányközeli médiumok, a választások után például egy sor kampányüzenetről mondta ki a bíróság, hogy nem feleltek meg a valóságnak.

De hogy csak a közelmúltból említsünk néhányat, a Figyelő az MSZP-s Ujhelyi Istvánról közölt valótlanságokat, míg több kormányközeli médium összehangoltan rontott rá Nagy Blankára többször is, annak ellenére, hogy egyszer már kimondta a bíróság, hogy valótlanságokat állítottak róla.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?