Itthon hvg.hu/MTI 2019. április. 18. 05:22

Bezár a miskolci gyermekváros is, még nem tudni, hova kerülnek a gyerekek

Azt remélik, olyan helyekre kerülnek az intézetisek, ahol jobban tudják szolgálni fejlődésüket, szeretnék, ha egy részük nevelőszülőkhöz menne. Az új otthonok közül azonban egynek még el sem kezdték az építését, és a nevelőszülőkhöz kivezénylés sincs még megszervezve.

Hamarosan bezár a nagy múltú miskolci gyermekváros, lakóit nevelőszülőknél helyezik el – írja a csütörtöki Magyar Hírlap alapján az MTI. Megírtuk, a fóti gyermekotthont is bezárja a kormány, de mostanáig nem árulták el, hova kerülnek lakói.

Egyelőre kérdéses a miskolci intézmény bezárásának időpontja. A gyermekeket három különböző helyszínen, Miskolcon, Izsófalván és Szikszón helyezik majd el, írja a Magyar Hírlap a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Borsod Megyei Kirendeltségének igazgatójára hivatkozva.

Miskolcon és Izsófalván már halad az új otthonok építése, de Szikszón még nem kezdődtek el a munkálatok. A megkérdezett szakember azt is elmondta, szeretnék, ha a gyermekek nagy része nevelőszülőkhöz kerülne, de ennek részletein is dolgoznak még.

Szarka Attila gyermekvédelmi szakértő a Magyar Hírlapnak azt mondta, olyan bázisokat alakítanának ki a miskolci intézmény helyett, amelyek jobban tudják szolgálni a gyermekek fejlődését, illetve képviselni az érdekeiket.

Hirdetés