Magyarország a példa az Egyesült Államok számára a családpolitika területén, ők is szeretnének azon az úton továbbfejlődni, ahol mi haladunk – ezzel a tapasztalattal tért haza egy washingtoni konferenciáról Novák Katalin. Az államtitkár Washingtonból hazatérve a Tv2-ben lelkendezett arról, hogy világelsők vagyunk, vastapsot kaptak az Emmi kampányfilmjei, Trump pedig szerencsére családpárti.
Folytatta a „családpolitikában mindenki minket utánoz”-turnéját a NER-médiában az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára: hétfőn a Tv2 Mokka című műsorának kanapéján mondta el – szó szerint –, hogy „világelső a mi kis országunk a családtámogatás, a családi értékek megjelenítése terén”.
Ezt onnan veszi, hogy Novák egy amerikai–magyar, szakmai konferenciáról tért haza Washingtonból, ahol kiderült számára, hogy „Amerika” is minket másolna, a „legnagyobb élmény az volt, hogy minden amerikai megszólaló” ezt erősítette meg a hozzászólásában.
Novák az Emmi kampányfilmjeit is bemutatta kint, így Szülőnek lenni életre szóló kaland címet viselő videót, és ezeket „tapsvihar fogadta”. Szerintük „fantasztikus, hogy kormánytámogatással egy ilyen megvalósul”, „ők is szeretnének ilyet” – fejtette ki. „Még a hétköznapi emberek is tudtak róla, nagy érdeklődést vált ki”, milyen lépéseket tett a családtámogatási reformmal a magyar kormány – tette hozzá.
Novákra az is inspirálóan hatott, hogy kinn is sok nagycsaládossal találkozott, például „egy magas pozícióban lévő 5 gyerekes” anyával és több 4 gyerekes édesapával.
„Mondhatjuk, hogy egy új fejezetet nyitottunk a magyar–amerikai kapcsolatokban ezen a területen”, a konferencia után pedig sok megkeresést kapott, szeretnénk megismerni részleteiben a szabályozást, amit bevezetünk, főleg a 4 gyermekes nőknek járó szja-mentességet.
Az erősen liberális, New Yorkban bevezetett abortuszszabályozás is szóba került, de Novák szerint az a fontos, hogy Trump „személyében családpárt, életpárti”.
* * * Még mindig elérhető a kamatmentes Babaváró hitel
A gyermeket tervező fiatal pároknak ideális a Babaváró támogatás. A kamatmentes kölcsön pénzügyi előnye a jelenlegi kamatkörnyezetben óriási. Számos feltételt kell teljesíteni a kedvezmény elnyeréséhez, a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával bárki leellenőrizheti, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.