Itthon hvg.hu 2019. február. 20. 15:06

Közösen követeli az ellenzék az Állami Számvevőszék elnökének leváltását

Újabb akció, amikor együtt áll ki az ellenzék.

A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd, illetve Bősz Anett és Szél Bernadett független országgyűlési képviselők közös beadvánnyal kezdeményezték az Országgyűlés Mentelmi bizottságánál Domokos László leváltását az ÁSZ éléről – írja a Mérce.

Az Állami Számvevőszék az utóbbi időben több ellenzéki pártot is pénzbüntetéssel sújtott, a Jobbik mellett a Pábeszédet és a parlamenten kívüli Momentumot is – utóbbi két párt állami támogatását megvonták, a Jobbik összbüntetése lassan 1 milliárd forintnál tart. (Amikor az ÁSZ a Fideszt és a KDNP-t vizsgálta, mindent rendben talált.) Február elején a DK már kezdeményezte egyszer Domokos leváltását, amire a Számvevőszék úgy reagált, hogy a

DK a jogállami kereteket megsértve saját pártpolitikai céljaira próbálja felhasználni az Országgyűlés független ellenőrző szervét, valamint durván megtámadta az ÁSZ elnökét.

A pártok mostani közös fellépésükben azt sérelmezik többek között, hogy az elvben független intézményt 2010 óta a volt fideszes országgyűlési képviselő vezeti, és miközben az ÁSZ sorra bünteti (és így az ellehetetlenülés szélére sodorja) az ellenzéki pártokat, a

nyilvánvalóan törvényellenesen kampányoló Fideszre eddig egyetlen forint bírságot sem szabott ki.

Úgy látják, az ÁSZ folyamatosan visszaél azzal, hogy a döntéseit nem lehet megtámadni a bíróságon, hiába tudják a pártok, hogy a törvény szerint jártak el. A beadványban azt írják:

Magyarország érdeke, hogy a pártok gazdálkodását ne egy fideszes pártkatona, hanem egy pártok felett álló független Állami Számvevőszék végezze. Ha a bizottság fideszes tagjai leszavazzák a beadványunkat, azt annak a beismerésének fogjuk tekinteni, hogy a Fidesz pártállami bunkósbotnak használja az ÁSZ-t; saját gazdálkodásának törvényessé mosdatására és az ellenzék ellehetetlenítésére.

Hirdetés