Az Országgyűlés jövő hétfőtől kezdődő kéthetes ülésével nyitja meg tavaszi ülésszakát. A képviselők idei első döntéseik között az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat hagyhatják jóvá, később pedig tárgyalni kezdhetik a vagyonkezelő alapítványok létrehozásának lehetőségét.
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés február 18-án, hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét.
- A kormánypárti padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére,
- míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyeire Csányi Tamás és Bencsik János érkeznek.
A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták.
A képviselőknek (benne a Fidesz-kétharmadnak) ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két ellenzéki képviselő:
Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) tiszteletdíját is csökkenthetik fegyelmi ügyeikben.
Az interpellációkra ezúttal is két óra, míg az azonnali kérdésekre hatvan perc áll majd rendelkezésre.
Kedden reggel a magyar ápolók napjára emlékeznek a képviselők, majd – több nemzetközi szerződés mellett – a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójává váló Maecenas Universitatis Corvini létrehozásáról is általános vitát tartanak.
A vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot szerdán tárgyalhatja a Ház, és ekkor folytatnak általános vitát a Magyarország területén élő nemzetiségek 2015-2017. közötti helyzetéről is.
A parlament ülése február 25-én, hétfőn ér véget. Az utolsó ülésnapon a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.