Részletes, rendszerleíró esszét közöl Kis János filozófus, SZDSZ-alapító, benne az Orbán-rendszer bemutatása mellett az is, milyen lehet egy lehetséges ellenállás.
A magyarországi változásokra címmel írt dolgozatot Kis János a Magyar Narancs hetilapba, egy rövid előzetes a lap online felületén is megjelent. Kis legerősebb megállapítása az, hogy:
Aminek jelenleg tanúi vagyunk, az megítélésem szerint az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állításának a kezdete.
A filozófus a decemberi, botrányos parlamenti üléstől indítja írását (amikor az ellenzék az elnöki pulpitust, a Fidesz pedig a túlóratörvényt fogadta el), amivel az ellenzék megtalálta a kitörési pontot.
Minden Fidesz-kádernek és minden megfélemlített köztisztviselőnek melegen ajánlom, hogy figyelmesen nézzék végig Tordai Bence (Párbeszéd) videóját, és vigyázó szemüket Orbánra vessék: bepillantást nyerhetnek abba, hogy milyen lesz az erős ember abban az órában, amikor éppen felfogja majd, hogy pünkösdi királyságának befellegzett – írja Kis.
De ettől még messze vagyunk, teszi hozzá, mindenesetre új időszámítás kezdődött, ugyanis kiderült, hogy a tetszhalott ellenzék él, és vannak még erkölcsi-politikai tartalékai Kis szerint.
A DK-tól a Jobbikig terjedő ellenzék képesnek bizonyult összehangolt és szolidáris cselekvésre.
A Parlamenten kívül aztán heterogén tömeg kezdett tüntetni, Kis két részre osztja őket. Az áprilisi, harmadik kétharmad után mély depresszióba került aktív párttámogatók, illetve a fiatal tüntetők – ők a nagyobb csoport, akiket korábban hiába hívtak volna tüntetni politikusok.
Most azonban hosszú ideje először leomlottak a pártok és a közvetlen támogatóikon túli tömegek közötti válaszfalak, ami az új időszámítás egyik fontos fejleménye. (...) Ilyen hosszú időre elnyúló, ilyen sok településen egyszerre zajló, ilyen sokarcú és ilyen változatos eszközökhöz folyamodó tiltakozási hullám 2010 óta nem volt Magyarországon; talán azelőtt sem.
Kis szerint az ellenzék az utcán is újítani tudott, elég csak az öt pontra gondolni. A hatás sem maradt el a filozófus meglátása szerint, bebizonyosodott, hogy “hiába az állampárt elképesztő hatalmi, gazdasági és médiatúlsúlya, az ellenzék magához tudja ragadni az uralmat a politikai közbeszéd tárgya és nyelvezete fölött.”
Kis szerint a hatalom ezek után úgy viselkedett, hogy:
Orbán az intranzigenciát választotta és erre utasította alvezéreit és apparátusait is: egy jottányit sem engedni, nem tárgyalni, szükség esetén belegázolni az ellenfél jogaiba, akár erőszakot is alkalmazni. Ahogy ő nem hagyta visszavonni a rabszolgatörvényt vagy legalább elnapolni a megszavazását, ugyanúgy nem volt hajlandó az MTVA egyetlen felelős vezetője sem találkozni az öt pont beolvasását követelő képviselőkkel; ugyanúgy engedte meg magának a székházat őrző biztonsági szolgálat, hogy mozgásukban akadályozzon országgyűlési képviselőket, majd bántalmazza őket; ugyanúgy viselkedtek a helyszínen tartózkodó rendőrök, akik nem voltak hajlandók az erőszaknak kitett képviselők védelmére sietni.
Ezt követően írja le Kis a már idézett sort, miszerint:
Aminek jelenleg tanúi vagyunk, az megítélésem szerint az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állításának a kezdete.
Szerinte van mód a sikeres ellenállásra, erőszakmentes ellenállást javasol a parlamenten belül, a képviselőknek jogosítványaik kihasználását, illetve hangsúlyozza a nyilvánosság szerepét, erejét.
Kis írását azzal zárja, hogy:
bármi történjék a következő hetekben, hónapokban, ezt a tapasztalatot már nem lehet visszavenni.
Kis János teljes esszéje a Magyar Narancsban.
