Az ATV-nek szakszervezeti vezetők azt mondták, a létszámhiány miatt szinte napról napra változik a buszsofőrök beosztása, akik ezért kimerültek, és sokan el is hagyják a pályát.
A fővárosban dolgozó buszsofőrök, és a távolsági buszvezetők is túlterheltek a létszámhiány miatt – számolt be az ATV.
Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint nagy a létszámhiány, ezért is keresnek folyamatosan buszvezetőket a BKV-nál, de sokszor az újonnan érkező dolgozók szinte azzal a lendülettel fel is mondanak, miután szembesülnek a munkavégzés körülményeivel. Elmondása szerint a sofőrök kimerültek, sokszor "élőhalottként" mennek dolgozni.
Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke a csatornának azt mondta, a távolsági buszoknál is több éve folyamatos a létszámhiány, itt is sokan nem bírják a terhelést, volt, aki a rengeteg túlóra miatt mondott fel, ugyanis napról napra beleavatkoztak az előre megkapott szolgálati beosztásába, mert a létszámhiány megkövetelte. Baranyai azt mondta, ezen a túlóratörvény megváltoztatása csak tovább ronthat.
A sofőrök túlterheltsége növelheti a balesetveszélyt is, azonban a sofőröket ellenőrző üzemorvosok sokszor nem tudnak mindenre kiterjedő vizsgálatokat végezni rajtuk, sőt, kisebb cégek nem engedhetik meg maguknak, hogy üzemorvost alkalmazzanak, ilyen esetekben a sofőrök saját háziorvosukkal végeztetik el a kötelező vizsgálatot.