Itthon G. M. 2019. január. 11. 10:35

Orbán legálszentebb mondása a kormányinfóról: ő, a példaértékű demokrata

A kétórás kormányfői válaszmaraton maga alá temette Orbán Viktor kijelentését a magyar EU-biztos jelölésének „reformjáról”. Amit a demokrácia példaértékű kiteljesedésének nevezett, az nem volt más olcsó szemfényvesztésnél.

A kormányinfó bevezető szakaszában Orbán Viktor azt mondta, az európai intézmények demokráciadeficittel rendelkeznek, és ezt maguk is tudják. Ezért találták ki közösen az EP-listavezetők rendszerét, vagy ahogy idézte, a „spitzenkandidat” intézményét. Mivel az angoloknak nincs szavuk rá, ezért mindenki a német kifejezést használja jövevényszóként.

Idáig minden megállapítás megfelelt a valóságnak. Az unió szeretne több demokráciát és átláthatóságot. Ezért a következő újítást vezették be 2014-től:

  • A pártcsaládok (kongresszuson) eldöntik, kit jelölnek az Európai Bizottság elnökének, és ő lesz a képzeletbeli listavezetőjük. (Mivel csak nemzeti listák vannak, összeurópai nincsen, konkrétan a közös jelölt hazájában tud csak a lista élén lenni.)
  • A listavezető a kampány során megszemélyesíti az adott politikai értékközösség céljait és ajánlatát. Vitát vállal a többi listavezetővel.
  • Az európai polgárok választanak, és amely pártcsalád a szavazók akaratából a legnagyobb frakciót tudja alakítani az Európai Parlamentben, annak a spitzenkandidatja lesz a bizottság elnöke.
  • Bár a posztról az állam- és kormányfők döntenek, ők önként alávetik magukat a választáson kialakult helyzetnek.

Így volt ez 2014-ben, amikor Jean-Claude Juncker volt a néppárti listavezető, és az EPP győzelme után a kormányfők elfogadták, hogy a luxemburgi politikus kerüljön a bizottság élére. Volt azonban valaki, aki az unió által ledolgozni akart demokráciadeficitre épp úgy fittyet hányt, mint az európai polgárok szavazataira: Orbán Viktor.

AFP / John Thys

 A magyar kormányfő ugyanis nem támogatta a megválasztását. (Hozzá csatlakozott még David Cameron, hiszen az angolok is csak panaszkodni szeretnek az unióra, annak reformjából nem kérnek.)

Ugorjunk az időben öt évet. A néppárt a kongresszusán két jelöltből Manfred Webert választotta listavezetőnek, a szocialisták a holland Frans Timmermans mellett döntöttek. A populisták egyelőre keresik a megfelelő felállást, hogy akár nekik is erős jelöltjük lehessen. Ehhez nemzetközi koalíciót kell alkotniuk, de a Fidesz nélkül, amely inkább belülről akarja bomlasztani a néppártot. Orbán pedig azt mondja,

a magyar kormány meghaladja az európai demokratikus folyamatot, és már a bizottsági tagnak is azt jelöli majd, aki a Fidesz listájának élén áll, vagyis Trócsányi Lászlót.

Akkor a spitzenkandidat rendszerén teszteljük, mennyi köze van ennek a demokráciához:

  • Trócsányit nem választotta a Fidesz, bár a választmány formálisan jóváhagyta Orbán Viktor listáját. Hogy az igazságügyminiszter Brüsszelbe igazol több hónapos pletyka. Ha kérdezik, milyen a belső demokrácia, forduljanak Elmar Brok EP-képviselőhöz, aki a német európai politika legendája, de a minap kapott ki a CDU egy jelöltállítási részszavazásán Észak-Rajna–Vesztfália tartományban. Mert ott alulról indítják a lista összeállítását, és a hatalmasok barátainak sincs kivétel.
  • Kíváncsian várjuk Trócsányi úr elképzeléseit, programját, kampánykörútját, de leginkább a listavezetői tévés vitákban való részvételét.
  • A spitzenkandidat rendszer lényege, hogy a választók döntésének eredménye lesz. Ha a néppárt erősebb, akkor Weber nyer, ha a szocialisták, akkor Timmermans. Mi lenne a magyar választók döntése? Mert csak abban az esetben demokratikus gesztus Orbán részéről a hazai listavezetői poszt, ha – a játék kedvéért – Cseh Katalint jelöli biztosnak, amennyiben a Momentum lenne a legerősebb párt a választáson.
  • Orbánnak ugyanis kormányfőként joga van bárkit jelölni a bizottságba akkor is, ha nem a Fidesz nyeri a voksolást. Ő azonban már akkor sem törődött a polgárok döntésével, amikor 2014-ben a saját néppárti jelöltjére kellett volna rábólintania.

A demokrácia elvi és nem gyakorlati kérdés. Azért mert a Fidesz minden bizonnyal megnyeri az EP-választást, nem lesz demokratikus, ha Orbán előre megmondja, hogy az ő akaratából ki megy majd Brüsszelbe. Úriember biztosra egyébként sem fogad.

Az valóban hatalmas lépés lenne, ha a kormányfő arra tenne ígéretet, hogy önként korlátozza jogát, ahogy tette azt az unió 26 állam- és kormányfője Juncker megválasztásánál. Azt mondaná, hogy a magyar kormány azt jelöli, aki májusban a legtöbb magyarországi szavazatot kapó lista első helyén állt. Addig viszont a Trócsányi Brüsszelbe küldéséről mondott szavai csak a megvetését bizonyítják a demokrácia irányában, és azt, hogy hülyére veszi a magyar polgárokat.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.