Itthon hvg.hu 2019. január. 10. 08:34

Mirkóczki: Hibázott a Jobbik, ha visszalépünk, nincs kétharmad

Több – politikai, közéleti értelemben – megdöbbentő kijelentést is tartalmazó interjút adott a Magyar Narancsnak a Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám.

Az április választásokról, amikor a Jobbik 106 egyéni jelölttel, nulla visszalépéssel indult, a Fidesz pedig harmadjára nyert kétharmaddal, Mirkóczki az interjúban azt mondta, a többi ellenzéki párttal együtt ők is hibáztak.

Ha 3-5 szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad.

Azóta odáig jutottak az ellenzéki pártok, hogy közösen tettek esküt a Parlament előtti lépcsőn a minap, erről a szóvivő azt mondta, optikailag ugyan unortodox lépés, de úgy látja, a tavaszi választásokon megtanulhatták, hogy az ellenzéknek külön-külön nincs esély.

Az EP-választáson meglátása szerint külön listán indulnak (Tóth Bertalan MSZP-elnök bedobta az ötletet, közös lista is lehetne), de ősszel, az önkormányzati választásokra a Jobbik kommunikációs igazgatója is azt mondta, már azon gondolkodnak, hogyan tudnak együttműködni a többi ellenzéki erővel.

Ő Egerben indulna polgármesternek, a baloldal nem indítana rá jelöltet a pletykák szerint. Erre azt mondta Mirkóczki,

ennek akkor lesz alapja, ha teljesülnek azok a szakmai és személyi feltételek, amelyeket nélkülözhetetlennek tartok. Ezen dolgozunk.

Hangsúlyozta, most nem egymással kell hadakozni az ellenzék pártjainak, nem értenek egyet mindennel a DK-val vagy az LMP-vel, de tudomásul kell vennie a Jobbiknak is, hogy „van egy magasabb cél, nevezetesen, hogy a demokratikus intézményeket helyreállítsuk”.

Ugyanis:

a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van.

A teljes beszélgetés a Magyar Narancs csütörtökön megjelent lapszámában.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.