Itthon hvg.hu 2019. január. 03. 07:36

Egyre többen fagynak meg Magyarországon, sokan saját otthonukban

A KSH adatai szerint a tendencia 2010 után ugyan csökkenni látszott, de 2014 óta újra évről évre emelkedik a kihűléses halálesetek száma.

2014 óta egyre többen halnak meg Magyarországon a hideg miatt, a tendencia pedig folytatódik – írja a Népszava a KSH adataira hivatkozva. A statisztika szerint 2017-ben összesen 278 ember fagyott meg, ez 40-nel több, mint egy évvel korábban. Az adat jócskán felülmúlja a Magyar Szociális Fórum (MSZF) számait, pedig a civil szervezet becsléseit sokan túlzónak tartották. Az MSZF szerint 2017-ben 203-an hűltek ki végzetesen.

2010 után a kihűléses halálesetek száma csökkenni látszott, de 2014 után újra növekedésnek indult. A KSH alátámasztja a civilek azon állítását, hogy a legtöbben saját, fűtetlen otthonukban hűltek ki.

A statisztikák azonban csalókák lehetnek, Misetics Bálint szociológus szerint ugyanis gyakran előfordul, hogy a kihűlés más, már meglévő betegségekkel is összefügg, és a statisztikába nem a kihűlés, hanem az adott betegség kerül be halálokként, így akár még ennél is magasabb lehet a kihűléses halálesetek száma. A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistája szerint az ugyanakkor tény, hogy a fagyhalál elsődleges oka a szegénység és a megfelelő lakhatás hiánya, a kihűléses halálesetek 60 százaléka történik ugyanis fedett helyen, feltehetően lakásban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.