A makói tévének adott interjút a volt miniszter, a beszélgetés során az MTVA székházában történtek is szóba kerültek.
Az egykori miniszter, a választókerületébe visszavonult Lázár János volt a Makói Városi Televízió vendége. Lázár azt mondta, a munka törvénykönyve módosításával kapcsolatos kritikákat eleve nem utasítja el, "vitatható és vitatott lépése is a parlamenti többségnek és a kormányzatnak, majd meglátjuk, hogy ez a valóságban hogyan fog működni."
Hozzátette azt is, nem biztos benne, hogy a törvény elnyeri majd munkavállalók széles körű támogatását. Ugyanakkor, mondta, az, amit az ellenzék csinált, kizárta az értelmes párbeszéd lehetőségét.
Lázárnak arról is volt véleménye, mikor az ellenzéki politikusok bementek az MTVA székházába. A Fidesz politikusa úgy fogalmazott, az ellenzékiek ezt a feladatot külföldről kapták, de
nekem az a véleményem, hogy egy országgyűlési képviselő, akit a nép megválasztott, minden körülmények között mentelmi jogot és tiszteletet érdemel. Az egy más kérdés, hogy ezzel él vagy visszaél.
Lázár szerint sok fideszes lebecsüli az elmúlt hetek eseményeit, pedig nem lehet tudni, hol van ezeknek a tüntetéseknek a határa.