A vasúttársaság szerint egyre több az ellenőrzés, és egyre kevesebb a szabálytalankodó.
Folyamatosan csökken a vonatokon jegy nélkül utazók száma a MÁV szerint: a vasúttársaság közleményében azt írja, míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki az ellenőrök a jegyvizsgálatok során.
Január és október között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a 280 millió forintot, a tetten értek 3,2 millió kilométert utaztak jegy nélkül.
Idén a legtöbben a Budapest–Miskolc-vonalon utaztak jegy nélkül, összesen csaknem 900 bliccelőt bírságoltak meg. Ezt a Budapest–Szolnok-viszonylat követi, ezen a vonalon 650 jegy nélkül utazót büntettek meg.
A MÁV szerint a bliccelés leginkább a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések a vonatokon és az állomások peronjain. Év végéig még tizenhárom ilyen akció várható a budapesti elővárosi vonatokon és állomásokon.