2018. november. 27. 09:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. november. 27. 10:00 Itthon

Igazi akciófilmes szöveggel zsaroltak egy nőt Kecskeméten

Egy e-mailben azt írták neki, ha nem fizet, baleset éri családtagjait.

A rendőrség befejezte a nyomozást egy kecskeméti zsarolási ügyben – olvasható a hatóság honlapján. 2017. augusztus 26-án este a 30 éves Z.-né M. Réka férfi álnéven e-mailt küldött egy nőnek, amelyben 30 millió forintot követelt tőle. Arra utasította a nőt, hogy hétfő reggel a munkahelyéről utaljon, azt is pontosan megmondta neki, hogy mikor vegye fel vele a kapcsolatot, és megfenyegette, hogy ha bárkinek szól erről, baleset éri a családtagjait.

A rendőrök azonosították az elkövetőt, és azt is megállapították, hogy a nő az édesapja számítógépéről küldte a levelet. A budapesti nyomozók Z-né M. Rékát zsarolás bűntett kísérlet miatt 2017. október 12-én gyanúsítottként hallgatták ki, lakásán több adathordozót is lefoglaltak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?