Itthon hvg.hu 2018. november. 27. 13:49

A kormány nem ijed meg, visszatámad az amerikai kritikákra

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten – kb. ezt üzeni a kormány a Trump-kormánynak. Csalódott Magyarországban az amerikai kormány, amiért az oroszoknak adtuk ki az általuk is kért fegyverkereskedőket, de a magyar kormányt sem kell félteni, ráripakodott az USA-ra.

Csalódott az USA Magyarországban, amiért nem nekik adtuk ki az orosz fegyverkereskedőket, hanem Oroszországnak, írta meg az Amerikai Külügy a hvg.hu-nak. Döntésünk után úgy látják, kérdéses lett együttműködési készségünk a bűnüldözés területén Aemrikával, és így mind az USA, mind a világ polgárai kevésbé vannak biztonságban.

A Trump-kormány kemény szavaira Kovács Zoltán kormányszóvivő reagált a 444-nek: „Az orosz fegyverkereskedőket a magyar hatóságok (TEK) fogták el. Az érintettek kiadatásáról az igazságügyi miniszter a bírósági döntések alapján, a vonatkozó jogszabályoknak és a nemzetközi szerződéseknek megfelelően hozta meg a döntést.” És vissza is támad:

„az elmúlt 5 évben Magyarország 9 alkalommal fordult kiadatási kérelemmel az Amerikai Egyesült Államokhoz, amelyből az amerikai hatóságok 8-at elutasítottak”.

Időközben írott formában is megjelent az amerikai Külügyminisztérium közleménye, ez kicsit bővebb a szóvivói nyilatkozatnál. Az is olvasható benne, hogy "Magyarország elutasította az amerikai követelést, és Oroszországnak adta ki a két gyanúsítottat, ahol még nem egyértelmű, hogy bíróság elé kell-e állniuk".

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.