Különös kettősségre hívta fel a figyelmet a csütörtökön megjelent HVG.
A Medián felmérése szerint Vlagyimir Putyin népszerűsége Magyarországon már nagyobb, mint Angela Merkelé, de az orosz elnök – aki Ferenc pápa után a második a listán – még Donald Trumpot is megelőzi. Arra a felvetésre azonban, hogy mely államokkal indokolt Magyarországnak szoros kapcsolatot tartania, Németország és Ausztria után következik csak Oroszország.
Oroszbarátok-e a magyarok, illetve hogyan változott Moszkva és Washington megítélése Budapesten a rendszerváltás óta? – ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a válaszokat a legújabb HVG-ben. A Ténytár rovatból az is kiderül, hogy a Görögország után Magyarországon érzik a legkevésbé fenyegetőnek Oroszország politikáját. És ami még talán ennél is fontosabb, hogy a válaszadók kétharmada szerint fontosabb a Moszkvával kiépített gazdasági kapcsolat, mint a vele folytatott külpolitikai vita.
A meghökkentő következtetetés is levonható azonban a kutatók adataiból. Kiderül például, hogyan gondolkodtak a Fidesz szavazói az első Orbán-kormány idején Moszkva politikájáról, illetve mit gondol most ugyanerről a kormánypárti szavazók többsége. A csütörtökön megjelent legfrissebb HVG-ből mindent megtudhatnak.