Itthon hvg.hu 2018. november. 18. 15:33

Összefogást hirdetett Márki-Zay ellenzéki mozgalma a 2019-es önkormányzati választásra

Az elnökség szerint aki nem így tesz, a korrupció és a megfélemlítés rendszerét tartja fenn.

Megtartotta első ülését a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége. Közleményükben azt írták, hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amihez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.

A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármester-jelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. Úgy fogalmaznak,

2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.

A Mozgalom alapító tagjai: Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos, Ábrahám Júlia, Bod Péter Ákos, Elek István, Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Magyar György, Mellár Tamás, Üveges Gábor.

A mozgalom a következő hónapokban folytatja a szervező munkát, nyilvános bemutatkozását a jövő év elejére tervezi. A közleményt azzal zárják,

meggyőződéssel valljuk: nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy becsületes, tisztességes Magyarországot akarunk, amely valóban Mindenki Magyarországa lesz.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.