Itthon hvg.hu 2018. november. 09. 08:42

Kiss-Rigó László püspök: Nem foglalkozom pártpolitikával, de Soros veszélyes

Megjelent a Szeged–csanádi egyházmegye püspöke által korábban letiltott interjú a Magyar Hangban. A püspök soha nem hallott még a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről, a NER-ről, a kritikus újságírókat pedig szellemi rabszolgának tartja.

„A főpásztor jelenleg nem tartja aktuálisnak az ön által megfogalmazott kérdéseket, így az ezekre adott válaszok közléséhez nem járul hozzá” – üzente a püspök sajtófőnöke korábban. A Magyar Hangnál mégis úgy döntöttek, lehozzák az interjút, amit az állítólagos ügynökmúlttal kezdtek. 2008-ban Kiss-Rigó László még azt mondta a Délmagyarországnak, hogy már a rendszerváltáskor nyilvánossá kellett volna tenni az iratokat. Tíz év múlva, a mostani interjúban azonban arról beszélt, csodálkozna, ha ilyet nyilatkozott volna. „Ez a téma zavarkeltésre jó” – fogalmazott.

Csak ott lehet érdekes, ahol valamilyen ideológiai céllal használnak fel információkat. „Számomra az ügynökmúlt sosem volt kérdés. Egyébként pedig nem hinném, hogy a hívőket különösebben érdekelné az ügynökkérdés” – fogalmazott a katolikus főpásztor, hozzátéve: büszke arra, hogy az egyház hivatalos személyei közül kevesebben voltak érintettek, mint más szervezetnél.

Október 23-a után nem sokkal szóba került Nagy Imre is, akiről a püspök azt mondta, őt nyilvánvalóan nem tisztelhetjük szentként keresztény értelemben nem volt vértanú, ám köznapi szóhasználatban az volt. Ezt követően a magyar társadalom legégetőbb problémájáról azt mondta, az a józan ész hiánya.

Ha józanul gondolkodnánk, sokkal kevesebb konfliktus, vita lenne, erről meg vagyok győződve.

Tagadja, hogy a Fidesz mellé állt volna, csak megnézte, ki képviseli leginkább a keresztény értékeket, majd döntött. „Ez egyértelműen a Fidesz volt.”

A Szeged–csanádi egyházmegye püspökeként szóba került a hódmezővásárhelyi választás is Márki-Zay Péterrel, amikor Németh László, az egyházmegye esperes-plébánosa egy mise végén a fideszes jelölt mellett kampányolt. Erről Kiss-Rigó azt mondta:

Egy egyházi vezetőnek is joga és kötelessége irányt mutatni a híveknek, elmondani a véleményét.

Orbánt régóta ismeri, de nem tudja megmondani, hogy barátok-e, erről a kormányfőt kellene megkérdezni. „Én nem vagyok arra méltó, hogy nyilatkozzak híres, általam tisztelt emberekről, hogy ők minek tekintenek engem. Szinte mindenben egyetértünk, és erkölcsileg megtisztelő számomra, hogy ilyen embert támogathatok.”

Szoktak beszélgetni, kérte már ki a miniszterelnök a véleményét, de pártpolitikai kampányokkal nem foglalkozik a püspök. Bár az tény, Soros György ideológiája veszélyes az egész emberiségre nézve. Szóba kerül a Szeged-csanádi egyházmegye fociakadémiája is, 9,4 milliárdért stadion, konferencia-központ, hotel és sok egyéb is épül. A nyolcezres stadion és a helyi foci jövőképéről azt mondta: hívő ember számára az igazi jövőkép a végső pálya. „Az a pálya, ahol már mindenki be van válogatva a csapatba, ahol a játék a legfőbb öröm.”

Kiss-Rigó gyakori vendég Felcsúton is, de nincs állandó VIP-belépője a Pancho Arénába. „A Fradi-meccsekre viszont veszek bérletet, hogy ezzel is támogassam őket.” Jó barátja Hernádi Zsolt Mol-vezérnek is, ha Esztergomban jár, nem az érseki palotában, hanem nála száll meg.

Nem a NER püspöke, állítja, nem is tudja, mi az, az ő hálózatának a tagjai „Krisztus titokzatos testének a tagjai”.

A Magyar Hang kérdezte a helyi egyházmegye megszűnt, lemondott Magyar Nemzet előfizetéséről is, amiről a püspök azt mondta, ez azért történt meg a G-nap után, mert a lap elfordult a korábbi értékrendtől. „Ezzel a lap önmagát is megszégyenítette. Kellemetlen lehetett az ottaniaknak, persze ez attól függ, hogy a szellemi rabszolgaságot hogyan éli meg az ember.”

Hirdetés