Itthon hvg.hu 2018. november. 06. 14:34

Ombudsmani hivatal: több sebből vérzik a hazai szemétszállítás

A hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatás nem ösztönöz környezettudatosságra, az arra vonatkozó jogszabályok pedig ellentmondásosak és folyamatosan változnak.

A magyarországi hulladékgazdálkodási közszolgáltatást vizsgálta az alapvető jogok biztosának hivatala. A jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula közleményében azt írja: a vizsgálat során jogszabályi, szervezeti, finanszírozási és működési aggályokat állapítottak meg, amelyek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok elérését, illetve a kormányzati stratégiai tervek (pl. a körforgásos gazdaságra való átállás) megvalósítását nehezítik, és veszélyeztetik olyan alkotmányos alapértékek érvényesítését, mint a természeti erőforrásokkal való, a jövő nemzedékek érdekeit szolgáló gazdálkodás, az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való jog.

Az alaptörvény szerint minden tevékenységet úgy kell végezni, hogy az a környezetet a lehető legkisebb mértékben terhelje és azt a jövő nemzedékek számára megóvja. Az ombudsman hivatala azonban úgy találta, hogy a hatályos hazai szabályozás nem ezt célozza. A vizsgálat megállapította, hogy

  • hiányzik a polgárokat észszerű hulladékgazdálkodásra ösztönző anyagi érdekeltség
  • a hulladéklerakási járulékot nem a hulladéktermelő, hanem a közszolgáltató fizeti, amely annak keletkezését valójában nem tudja mérsékelni
  • a lakosság környezeti tudatossága pedig továbbra is elmarad a szükségestől.

A közlemény szerint az ide vonatkozó jogszabályok ráadásul ellentmondásosak és folyamatosan változnak, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. pedig olyan Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv (OHKT) alapján hoz döntéseket és alapít arra finanszírozási kérdéseket, amely már második alkalommal csak a tárgyév végére készül el.

A törvény a települési önkormányzatok feladatává teszi a hulladékgazdálkodást, azonban az ehhez szükséges szabályozási és gazdálkodási jogosítványaik nagy részét az NHKV birtokolja. A szabályozásban keverednek a magánjogi és közhatalmi jogviszonyok

– írják. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója a visszásságok és problémák megoldását sürgeti, elvi állásfoglalásában ezt szolgáló javaslatokat is megfogalmazott a jogalkotók és jogalkalmazók számára.

Hirdetés