Itthon hvg.hu 2018. november. 05. 10:15

Üzent a Néppárt Orbánnak: sürgősségi határozattervezettel tennék helyre

Az Európai Néppárt szerdán kezdődő, kétnapos helsinki kongresszusán színvallásra bírná Orbán Viktort, milyen a viszonya a demokráciával.

Név nélkül ugyan, de egyértelműen Orbán Viktornak és a Fidesznek címezi az Európai Néppárt elnöksége azt a sürgősségi határozattervezetet, amelyet a tervek szerint a pártcsalád szerdán kezdődő kétnapos helsinki kongresszusán fognak elfogadni, írja a Népszava.

„Az EU értékeinek védelme és a demokrácia biztosítása” címet viselő dokumentumot a néppárti döntéshozatalt közelről ismerő források szerint azért terjeszti elő a Néppárt vezetői, hogy választás elé állítsák Orbánt: vagy jóváhagyja a fent nevezett állásfoglalást, vagy veszélybe sodorja a Fidesz tagságát az Európai Néppártban.

A Néppárt kongresszusán Orbán is részt vesz a 29 fős Fidesz-delegáció élén, a dokumentumról szerdán szavazhatnak. A 758 szavazati joggal bíró küldött emellett jóváhagyja a szervezet Európa jövőjére vonatkozó politikai nyilatkozatait, és csütörtökön megválasztja a néppárt vezető jelöltjét az Európai Bizottság 2019-ben megüresedő elnöki posztjára, jó eséllyel Manfred Webert.

A határozattervezet egy felszólítás a jogállamiság tiszteletben tartása mellett, annak szövegezői hitet tesznek a liberális demokrácia értékei mellett, hosszan méltatják a civil szervezetek demokráciában betöltött szerepét, elfogadhatatlannak ítélik a többség diktatúrájára épülő igazságszolgáltatást és bírálják az európai uniós intézményeket támadó tagállami kormányokat. A Népszava azt írja, a kritikai megjegyzések zöme kimondatlanul is az Orbán-rezsimnek szól, de a szövegben konkrétan nem tesznek említést az akadémiai vagy tanszabadság fontosságáról, jóllehet a CEU budapesti működésének biztosítását az EPP vezetői többször is követelték a magyar kormánytól.

Az Európai Néppártban úgy számolnak, a fideszes küldöttek meg fogják szavazni a határozattervezetet. Azt remélik, a dokumentum elfogadtatásával a jövő májusi európai parlamenti választásokig lekerül a napirendről a kereszténydemokrata pártcsalád és a párt közötti konfliktus. Egy informátor a napilapnak azt mondta, a Fidesz felfüggesztésére vagy kizárására egyetlen tagszervezet sem tett hivatalos javaslatot, ráadásul Orbán Viktor migrációval kapcsolatos nézeteit egyre többen osztják.

Ugyanakkor a tervezetben a Néppárt leszögezi: „a második világháborút követően a kereszténydemokraták a zsidó-keresztény értékeken, a kereszténydemokrata nézeteken, a jogállamon, a többpártrendszeren, az erős civil társadalmon, a független sajtón, a vallás-, szólás- és gyülekezési szabadságon alapuló liberális demokrácia létrehozásáért harcoló erők élén álltak. Ma ezek az alapvető értékek soha nem látott veszélyben vannak.”

Úgy vélik, a vasfüggöny leomlása óta a populizmus, a nacionalista szélsőségesség, az álhírek terjesztése, a diszkrimináció és a jogállamot fenyegető jelenségek jelentik a legnagyobb fenyegetést a szabadságra és a demokráciára Európában. Felszólítják a rendes és társult tagokat, tartsák tiszteletben az EU Szerződéseibe foglalt elveket és értékeket, amelyeket minden tagállam elfogadott, amikor csatlakozott a közösséghez.

A populizmus és nacionalizmus összeegyeztethetetlenek a haladással, a demokráciával és a jogállammal.

Az Európai Néppárt aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy több tagállamban egyre erőteljesebb korlátozás sújtja az alkotmányos rendszert, az igazságszolgáltatás szabadságát, a korrupció ellenes harcot, a sajtószabadságot és a civil társadalmat.

Meggyőződésünk, hogy a korrupció súlyos fenyegetést jelent a jogállamra, a demokráciára, az emberi jogokra és a szociális igazságosságra.

Az állásfoglalás tervezetében a Néppárt hangsúlyozza, hogy az európai uniós intézmények kulcsszerepet játszanak az alapvető értékek betartatásában. Bár tevékenységükről lehet és kell is vitatkozni,

az EU tagállamainak tartózkodniuk kell attól, hogy összeesküvés elméleteket gyártsanak és átfogó támadásokat indítsanak az Európai Bizottság, az Európai Parlament, vagy az európai együttműködés ellen – fogalmaznak.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.