Itthon hvg.hu 2018. október. 31. 11:32

Nyomozást rendelt el az ügyészség az ózdi fideszes politikus fenyegetőzése után

A képviselő Molotov-koktéllal fenyegetőzött, zaklatás gyanúja miatt indult nyomozás.

Nyomozást rendelt el a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei ügyészség a fideszes Tóth Pál szavai után, aki – miután nem kapott választ a kérdésére – egy ózdi önkormányzati ülésen azzal fenyegette meg a Városüzemeltető Intézmény igazgatóját, hogy majd

Molotov-koktélt dob az asszony irodájára, és akkor valami majd történik.

Az ügyben a DK-s Vadai Ágnes fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, aki a képviselői kérdést feljelentésként értékelte, és továbbította a megyei ügyészségnek. A hvg.hu megkeresésére a megyei ügyészség helyettes szóvivője azt közölte, az ügyben zaklatás gyanúja miatt indítottak nyomozást.

A nyomozás elrendelésekor a Btk. egyik passzusára hivatkoztak, amely azt mondja ki,

aki félelemkeltés céljából azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Ózdi Rendőrfőkapitányságot bízták meg a nyomozással, az ügyben egyelőre nincs gyanúsított.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.